Ezeket az impozáns számokat bármelyik konzolgyártó elirigyelné.

A PC-s gaminget már a 2000-es évek óta szinte ötévente temetik, pedig nemhogy nem haldoklik, de egyre kicsattanóbb egészségnek örvend. Legalábbis erről árulkodnak a Steam statisztikái, amelyekből egyértelműen a PC erősödését vonhatjuk le mint konklúzió.

Soha annyian nem játszottak még egyszerre a Steamen, mint a mostani hétvége folyamán. Az évben idáig jellemzően 27 és 29 millió játékos volt a csúcs, azaz maximum ennyien játszottak csak a Valve platformján keresztül valamilyen PC-s játékkal. Ebbe természetesen nem tartoznak bele az Epic Games Store és más egyéb módokon játszó játékosok, vagyis a valódi PC-s bázis még ennél is sokkal méretesebb lehet.

Október 23-án rekordot állítottak fel a Steam játékosai, akikből több mint 30 millió gyűlt össze egyszerre játszani és/vagy vásárolni a digitális áruházba.

Kép: Tom’s Hardware

A Tom’s Hardware szerint ez egy hatalmas Steam-történeti mérföldkő, ugyanis a platformon indulása óta még soha nem mértek ilyen magas egyidejű felhasználói számot. Az előző rekordot is idén állították fel, mikor március végén valamivel több, mint 29,9 millió játékos lépett be a Steam-fiókjába – feltehetőleg játszani.

A PC-s piac növekedése sokakat döbbenettel tölthet el, hiszen általában arról szólnak a hírek (amik átütik az ingerküszöböt), hogy éppen milyen horrorisztikusan drágák az alkatrészek, kiváltképp a videojátékokhoz elengedhetetlen videokártyák. A növekedés egyik oka feltehetőleg a koronavírus-járvány lehet az oka, amikor sokan otthoni munkavégzésre voltak kénytelenek átállni. Ezért többen befektettek egy erősebb számítógépbe, ami pont véletlenül alkalmas játékra is.

Emellett nem minden PC-s játszik több milliós géppel. Sokan abszolút megelégszenek a közepes beállításokkal és teljesítménnyel is, így pedig egészen korrekt áron ki lehet már gazdálkodni egy játékra alkalmas masinát, amit a konzollal ellentétben akár munkára is tud használni. Ez pedig egy hatalmas adu, ha pedig ide vesszük az újabb konzolok nehéz elérhetőségét, akkor még inkább azzá válik.

Ezt is érdemes elolvasnod:

“Csodát tett az exoskeleton” – A technek hála újra járhat a 8 éves bénult kisfiú

 

×