A drámasorozatban a parádés Evan Peters kelti életre a 20. század egyik legmocskosabb sorozatgyilkosát, de most már elérhető a dokumentumfilm-sorozat is – benne hátborzongató eredeti hangfelvételekkel. A Dahmer-sztori hetek óta leverhetetlen a legtöbbet streamelt angol nyelvű Netflix-tévéműsorok első helyéről:

eddig több mint 701,4 millió órán át bámulta a világ.

A heti toplistát is vezeti, 205,3 millió órával, míg a második helyen rögtön a Jeffrey Dahmer-ről készült dokusorozat jön: ezt 31,4 millió órán át streamelték az előfizetők, szóval a kéjgyilkosról készült produkciók együtt még simán behozhatják a Netflix legnézettebb műsorát, a Stranger Things 1,352 milliárd órás 4. évadját is.

Forrás: Netflix

Mégis mitől ilyen különleges ez a hidegvérű mészáros? Mitől lett sztár – holott ő maga is úgy gondolta, hogy meg kellene halnia a tetteiért?

Kevin Haggerty és Ariane Ellerbrok akadémikusok a modern társadalomban kerestek általános választ arra, hogy miért övezi sajátos nimbusz ezeket a figurákat. A világ 400-500 évvel ezelőtt indult el a modernizáció útján; ez előtt gyakrabban fordulhattak elő sorozatgyilkosságok – amit szükségszerűen nem is így neveztek, sőt, nem neveztek sehogy.

A sorozatgyilkos, mint fogalom, a modern idők szüleménye, és nagyon komoly hatást gyakorol rá a tömegmédia, hiszen a hírességekhez hasonlóan kezeli: felkapja, követi, becsmérli, elszigeteli, de végeredményben KIEMELI ezeket a bűnözőket. A jelenségre a ’70-es években (tehát évekkel a Charles Manson-gyilkosságok után!) kezdett el jobban felfigyelni a világ, főleg John Douglas és Robert Ressler FBI ügynököknek köszönhetően, akik – elméletileg – először használták a sorozatgyilkos kifejezést és viselkedéstudományi szempontból igyekezték profilozni őket. Ennek a két bűnüldözőnek a munkájából készült egyébként a Mindhunter című, szintén baromi sikeres sorozat.

Mivel egy betegség sem elég ijesztő egészen addig, amíg valaki nem ad nevet a tünetegyüttesnek, fordulópontot jelentett, hogy a média sorozatgyilkosként kezdte el emlegetni azokat a személyeket, akik hasonló módszerrel tesznek el láb alól háromnál több, számukra jellemzően ismeretlen embert. Hogy ez a meghatározás hányféleképpen lehet pontatlan, most hagyjuk, mert a lényeg érthető: kíméletlen, tőlünk nagyon távol álló, de épp’ ezért érdekes karakter születik a szemünk előtt – a neten és a tévéképernyőn.

A börtönbe zárt sorozatgyilkos bizarr sztárrá lesz, aki iránt évtizedek múlva is mindenki érdeklődik, közben egy zaklató (pl. Harvey Weinstein) megtestesült ördöggé válik, és amint lecsukják, törlődik a kollektív emlékezetből. De az előbbi miért nem?

Mi a jó isten haragja történt az értékrendünkkel?

Ha megnézzük, hogy az ismertté vált sorozatgyilkosok közül kikből lett „médiasztár”, talán erre is választ kapunk. Bármennyire visszataszító és hihetetlen, amit csinált, durva belegondolni, hogy

Jeffrey Dahmer „csak” a 94. minden idők legtöbb áldozatot szedő sorozatgyilkosainak listáján.

Hazánk szerencsére keveset termelt ki ilyen bűnözőkből, de Dahmer-t egy magyar is megelőzi. Kiss Béla a monarchia katonájaként 1912-16 között legkevesebb 24 civilt tett el láb alól, és a módszere is hasonló volt, mint az amerikai kéjgyilkosé, hiszen hordókban tárolta a tetemeket. Nagyobb baj, hogy ő sosem lett meg. Ha van egy kis igazság, elesett az I. világháború valamelyik hadszínterén, ám ez nem túl valószínű, ugyanis az utolsó infó a rohadékról az, hogy dezertált. Nem tudni hány áldozata lehetett még…

Kiss Béla fantomképe. Forrás: Wikipedia

És ha már Magyarország, meg sorozatgyilkosok: vezetnek olyan toplistát is, ami csoportok bűncselekményeit összegzi, és itt az első között szerepelnek a „Nagyrévi angyalcsinálók”, avagy „Tiszazugi méregkeverők”.

Hozzájuk képest Dahmer játszótéri sanyargató, ugyanis legalább 300 embert öltek meg lassú, fájdalmas arzén-túladagolással. A mészárlás hivatalosan 1911–1929-ig tartott, ám senki nem mondja meg, hogy végül hány tettes volt, hiszen 26 nőt vádoltak meg, de később mindenki a ’29-ben magával is végző, első elkövetőre, Fazekas Gyuláné nagyrévi bábára igyekezett hárítani minden felelősséget. Ez esetben a sorozatgyilkosság szót elvileg nem is használhatnánk, hiszen a mérgezők nem idegeneket – épp ellenkezőleg: családtagokat, például kényszerházassággal kifogott, vagy a frontról testi fogyatékossággal visszatért férjeket öltek meg.

Néhányan az elfogott méregkeverők közül. Forrás: Wikipedia

Az angyalcsinálók „teljesítményét” egyébként volt, aki egymaga összehozta: minden idők legtöbb áldozatot szedő gyilkosa, Pedro López (Az Andok Réme) valószínűleg 300-nál is több életet oltott ki, zömmel gyereklányokét, akiket meg is erőszakolt. Még döbbenetesebb, hogy jó eséllyel még mindig él, ismeretlen helyen, miután 1983-as letartóztatása után

jó magaviseletért 1994-ben kiengedték egy ecuadori börtönből.

Utána még kétszer csukták le gyilkosságért, először 1998-ban, de őrültnek nyilvánították és kórházban kezelték, ahonnan 50 dolláros óvadékkal szabadult. Utoljára Kolumbiában ölt, 2002-ben, de többször nem kapták el.

Pedro López az egyik kihallgatásán.

Világos, hogy 17 áldozatával a top 100-ba éppen csak becsusszanó Jeffrey Dahmer-nél, vagy a szintén felkapott John Wayne Gacy-nél (33 áldozat) és Ted Bundy-nál (35-100+ áldozat) sokkal veszélyesebb figurák is voltak/vannak, de akkor miért belőlük lett szenzáció? Bizarr módon talán azért, mert a tetteik felfoghatóbbak, mint a még durvább bűncselekmények. Meredek összevetésben:

Dahmer kegyetlenkedéseit a komfortunkból még pont nem kibillenve végig tudjuk nézni, míg López gyerekgyilkosságait aligha tolerálná bárki a képernyőn.

A sorozatgyilkosok iránt érzett kíváncsiságunk talán azért is erősödött fel a 21. század első harmadára, mert a modern kor technológiái miatt lényegében kihaltak. Az ilyen bűnözők számára nagyon beszűkült a vadászmező: nyomon követhető mobilok és autók, térfigyelő kamerarendszerek, sűrűn lakott települések,

sokkal több potenciális szemtanú (kamerás telefonnal a zsebében), stb. – ezek mind a lebukás esélyét növelik, így kevésbé vonzó az elkövetés, kevesebb az áldozat is.

Elgondolkodtató ugyanakkor a The Atlantic-ban nemrég közölt FBI-statisztika, amely szerint az emberöléseknek már csak egy százaléka köthető sorozatgyilkosokhoz, viszont ezzel együtt komolyan visszaesett a megoldott életellenes bűncselekmények száma. Az USÁ-ban 1965-ben a gyilkossági ügyek 91 százalékát megoldották – azt most hagyjuk, hogy némely esetben hogyan (sokakat ítéltek el hiányos bizonyítások után), ám mindent egybevetve is látványos a 2017-ig végbement csökkenés: abban az évben az emberölések miatt indított nyomozások 61,6 százaléka volt sikeres.

Nálunk elvileg ennél jobbak az arányok: az ORFK szerint 2018-ban már a gyilkosságok száz százalékában folytattak le sikeres nyomozást, igaz, elég furcsa eltérések vannak a hazai adatok és a között, amit az Eurostat mutatott ki Magyarországról. A Portfolio nemrég így hasonlította össze táblázatban az emberölések számát:

Forrás: Portfolio

hm… ?!

Ha még ezt se tudjuk rendesen megállapítani, mi lesz, amikor már a virtuális valóságban kell nyomozni?

Igazi bűncselekmény lehet a metaverzumban elkövetett gyilkosság?!