Összeszedtük azt az öt, az Xbox és a PlayStation legfrissebb akciójában fellelhető 3000 forint alatti játékokat, amikkel nemcsak brutál sokat spórolhatsz, hanem kiválóan is szórakozhatsz.

Manapság egy gamernek kétszer is meg kell gondolnia, hogy megveszi-e azt a bizonyos játékot amit kinézett, vagy inkább vár még vele pár akciót, hátha valamikor majd olcsóbban is le tud rá csapni. Persze a videojátékok sosem számítottak olcsó kikapcsolódásnak, de ebben a rohanó, stresszel és fáradalmakkal teli világban már nemcsak egy drága hobbi, hanem egy igen hatékony stresszoldási forma.

Emiatt pedig egyáltalán nem lehet hibáztatni senkit, ha még a látszólag megállás nélkül romló gazdasági helyzetben sem hajlandó lemondani a játékokról. Ugyanakkor most már különösen érdemes figyelni, hogy mikor, mire és mennyit költünk. Ebben szerencsére kiváló partnerek a platformok és a digitális boltok üzemeltetői, akik jellemzően hétről hétre előállnak valami olyan akcióval, amelyben szinte biztosan találunk valami nekünk valót.

Persze ennek ára is van, még ha azt nem is feltétlenül forintban mérhetjük. Az így megvásárolt játékok ugyanis jellemzően régebbi megjelenésű alkotások, de több olyan cím közül is csemegézhetünk, melyek független fejlesztőket dicsérnek. Ha viszont ez egyáltalán nem zavar minket, vagy hajlandóak vagyunk a spórolás oltárán ennyi kompromisszumot kötni, akkor érdemes lesz a LEET hetente jelentkező Akciófigyelőjével tartani.

Alaposan átnézzük ugyanis a platformok összes elérhető akcióját, és kiválasztjuk azt a pár játékot, amivel nemcsak nagyon, de tényleg nagyon sokat tudunk spórolni, de cserébe tényleg nagyon jó szórakozást nyújtanak. Ebben az Akciófigyelőben a PlayStation és az Xboxos akciókat túrtuk fel az 5-5 legjobb ajánlatért.

PlayStation spórolás – szeptember 15-ig.

Dead Island – Definitive Collection

A Dead Island eredetileg még a PS3-éra vége felé jelent meg, és egészen zajos sikert aratott. A zombis játék azóta kapott egy közepesen sikerült ráncfelvarrást, és a Definitive Editionnel az akkori újabb generációra, PS4-re költözött. A játék szerencsére pontosan olyan szórakoztató, mint volt, és egy ideje már elég olcsón be is lehet zsákolni, ha esetleg nincs még meg, vagy nem volt hozzá szerencséd.

A PS Store-ban jelenleg 1588 forintért adják a kollekciót, ami nemcsak az alapjátékot, hanem a Riptide-kiegészítőt is tartalmazza. A Dead Island februári megjelenéséig pedig érdemes is lehet rágyúrni a zombiverésre.

Little Nightmares – Complete Edition

A Little Nightmares az Inside és a Limbo mellett a világ harmadik legjobb horror-platformere. A groteszk látványvilág már önmagában elborzasztó, a mély társadalom kritika pedig kifejezetten húsba maró. A zseniális alkotás már a második részénél tart, azonban akinek még az első is kimaradt, az kötelező jelleggel pótolja!

A PS Store pofátlanul olcsón, mindösszesen csak 1588 forintért vesztegetik, és mivel egy teljes kiadásról van szó, a remek kiegészítőjét, a Secrets of Maw-ot is megkapjuk.

Deus Ex: Mankind Divided – Digital Deluxe Edition

A Deus Ex: Mankind Divided megjelenésekor nem kifejezetten nyerte el a rajongók tetszését, mert szerintük érdemben nem sokat fejlődött az előző felvonása óta. Évekkel később visszatekintve viszont teljesen alaptalan volt a siralmuk, a Mankind Divided ugyanis egy egészen zseniális játék lett, ami a sorozat egyik legjobb darabja is egyben. Az RPG-elemekkel teletűzdelt sci-fi akciójáték hosszú órákra a képernyő elé szegez, a legjobb pedig, hogy még manapság is remekül fest.

A PS Store kínálatában nevetséges áron, 2323 forintért szerezhetjük be, és mivel egy kibővített kiadás, egy csomó in-game extra és kiegészítő jár mellé.

Bulletstorm – Full Clip Edition

A Bulletstorm az egyik legkirályabb akciójáték, ami a 2010-es évek elején történt, mégis alig emlékszik már rá bárki is. Ennek oka, hogy a People Can Fly FPS-e már a korában sem aratott nagy sikert, ezért lehetett rá számítani, hogy a felújított kiadást is tücsökciripelés fogadja majd. Pedig tényleg egy zseniális és piszok szórakoztató lövöldéről van szó, amiben csak vérgőzösen rongyolunk előre, és rugdaljuk kaktuszba az ellent, miközben jól telepumpáljuk ólommal.

Kár volna lemaradni róla, ezért nagyon ajánlatos lecsapni rá a PS Store-ban, ahol most csak 1549 forintot kérnek el érte.

Mad Max

Egyszerűen érthetetlen, hogy 2015-ben miért húzta le a gamer sajtó a Mad Max játékot, ami nemcsak gyönyörű, hanem a mai napig egy elképesztően szórakoztató kaland is. Max videojátékos kalandja nyers, zord és brutális, tele erőszakkal, verekedéssel, és autós üldözésekkel és összecsapásokkal, melyek hihetetlenül látványosak. A játékban emellett túl is kell élnünk, benzin és víz után kell konstans kutatnunk, fejlesztenünk kell a verdát is, hiszen az autós ütközeteken túl a sivatagi homokvihar veszélye is fenyeget.

A remek nyílt világú játékot ebben a szent pillanatban csak 2481 forintért árulják a PS Store-ban, szóval ha valamiért kimaradt, akkor itt az alkalom a pótlásra.

Xbox spórolás

Mad Max

Csak hogy stílusosan forduljunk át az Xbox-konzolokra, rögtön kezdjük is a Mad Maxel, amit nyilván a Microsoft masináján is vétek volna kihagyni. A játékot az Xbox Store Nyílt világú akciójában találod, vagy szimplán rá is kereshetsz, és mindösszesen csak 2095 forintot kell érte kicsengetni –  szeptember 13-ig

Kingdom Come: Deliverance – Royal Edition

A Kingdom Come: Deliverance az elmúlt évek egyik legérdekesebb szerepjátéka, ami tulajdonképpen a történelmi időkbe, a középkorba repíti a játékost. A legjobb, hogy itt, Európában játszódik, így még a rettegett magyarokkal is összefuthatunk a gyönyörű tájakon.

Ezt a csodát is a Nyílt világú akciók között találod még szeptember 13-ig, viszont fontos, hogy a Royal Editiont válaszd. Ebben ugyanis nemcsak az alapjáték, hanem egy csomó DLC is helyet kapott, amiért most csak 2255 forintot kérnek csak.

Dragon Ball: Xenoverse

A Xenoverse egy Dragon Ball világában játszódó szerepjáték, amiben nyilván nagy hangsúlyt kapnak a pusztakezes összecsapások. A történetben egy saját, általunk megalkotott karakterrel kell győzedelmeskednünk a gonosz felett, amiben nyilván nagy segítség lesz a legendás anime-sorozat főbb szereplői is.

Az Xbox Store-ban most tényleg hihetetlenül olcsón, csak 995 forintért szinte már osztogatják, de ha érdekel, akkor érdemes sietni, ugyanis már csak pár napig lesz elérhető.

Metro Exodus

A Metro-sorozat eddigi legjobb darabja, ami kinyitja Artyom előtt a világot. Vagyis azt, ami megmaradt belőle, azt viszont nagyon. A játékban eddig sosem látott szabadsággal fedezhetjük fel az atomkatasztrófa utáni világot, ami még sötétebb titkokat és borzalmakat rejt, mint a metró alagutai.

A zseniális FPS egykor a Game Pass színvonalát emelte most azonban már a Store-ból érdemes kikeresni. Szerencsére egyáltalán nem kerül sokba, mindössze 2670 forintot kell kiperkálni érte.

Metal Gear Solid V: The Definitive Experience

Hideo Kojima utolsó munkája a Konaminál, amivel voltaképp felrakta a Metal Gear-sorozatra a koronát. Sokan ezt a játékot tartják az Xbox One-PS4 generáció egyik legjobbjának – egyáltalán nem érdemtelenül. Hatalmas nyílt világ, megannyi teljesítendő küldetés, izgalmas és szövevényes (bár néhol nagyon kusza) történet, és megannyi lehetőség és felfedezni való, ami a játékosra vár.

Kojima remekműve pedig ennél már csak akkor lehetne olcsóbb, ha ingyen adnák. Az MGSV-öt szintén a Nyílt világú akcióban találod segészen szeptember 13-ig, és mindenképp a minden hájjal megkent The Definitive Experience-t válaszd, amiért csak 1835 forintot kell kifizetni.

Ezek lennének hát jelenleg a legjobb 3000 forint alatti dealek az Xbox és a PS boltjaiban. Természetesen más módon is sokat tudsz spórolni, amihez ebben a cikkünkben olvashatsz többet:

Így spórolhatsz sokat a játékok árán az egyre ínségesebb időkben

 

https://leet.hu/akcios-szoftverek/

×