Nem érdemes halogatni az Epic Games Store eheti ingyenesen kínált cuccainak a beszerzését, az egyik ugyanis csak pár napig lesz elérhető.

Ahogyan azt már megszokhattuk, csütörtökre fordulva az Epic Games is frissített a mézes bödönnek számító, hetente cserélődő ajándékain, ami miatt újra és újra magához tudja édesgetni még a legsteamesebb szívő játékosokat is. Ez nyilván most sincsen másképp, ezúttal viszont egy kicsit csavartak a formulán.

Az egyik ajándék ugyanis a szokottnál rövidebb ideig lesz csak bezsákolható, napokkal korábban otthagyja az Epic ingyenes szekcióját. De vigasztaljon, hogy a másik remek ajándék egész héten, azaz következő hét csütörtökéig elérhető marad, a claim után pedig örökre a mienk marad.

Szóval, az eheti ingyen utánunk vágott cuccok nem mások lesznek, mint a

Destiny 2: Bungie 30th Anniversary Pack, illetve a Ring of Pain.

A Ring of Pain behúzására hagynak több időt, a kártya-alapú körökre osztott rougelike egészen szeptember első napjáig lesz ingyen a játéktárakhoz adható. Ezzel szemben a Destiny 2-ben egy csomó extra tartalmat kínáló 30. évfordulós csomagot csak augusztus 30-ig, jövő hét keddig lehet megszerezni, amivel érdemes is élni, hiszen a pakk tartalmát 8690 forintban állapította meg a Bungie.

A két ajándék összértéke így közel 14.000 forint, szóval ismét bőkezűen osztogat az Epic. 

Na és a Netflix legnépszerűbb filmjei-sorozatai érdekelnek-e?

Ezek most a világ legnézettebb filmjei és sorozatai a Netflixen | Augusztus 15-21.

 

https://leet.hu/akcios-szoftverek/

×