Bezárult a kör, mindhárom érkező modellről kaptunk benchmarkot.

Az elmúlt időszakban megállíthatatlan mértékben érkeznek mérések, képek vagy épp tapasztalatok az Intel következő generációjával kapcsolatban. A kínai piacra rengeteg belsős, szinte kész példány kijutott júliusban. A Raptor Lake az Alder Lake által kitaposott utat követi, így továbbra sem kell lemondanunk a DDR4 támogatásról és marad a P+E hibrid magfelépítés is. Nem véletlenül használhatják a korábbi vásárlók a 12. generációs, 600-as chipsetes Intel lapjaikat a 13. generációs hardverekhez.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne fejlődhetne mérhető mértékben az utód. Azt tudjuk, hogy önmagában is fürgébbek lesznek majd a P (Performance – nagyteljesítményű) magok, ám az Intel egyre több E (Efficiency – gyengébb, de hatékony) magot is pakolna a modellekbe. Így az i7-es példányokban már 16 fizikai mag (8+8), míg az i9-es bestiákban 24 (8+16) várhatja majd a vásárlókat. Az i7-13700K eddig kakukktojás volt, hiszen értelmes mérés még nem érkezett róla, ám úgy tűnik, hogy végre megtört a jég ExtremePlayer jóvoltából.

Nézzük is, hogy teljesítenek az újdonságok!

Intel i7-13700K

Jól látható, hogy egyszálas teljesítményben is 10%-ot hoz az új i7 modell, míg többszálas teljesítményben a 4 extra E magnak hála 32-34%-os növekedést mértek. A legjobb hír az egészben, hogy DDR4 és DDR5 esetén is hasonló eredményeket dobott a benchmark, így nem kell aggódniuk a régebbi memóriák tulajdonosainak sem.

Intel i5-13600K

Az i5 esetében az egyszálas teljesítménynövekedés „csak” 5% lett, ám több szálon már a +40%-ot is karcolgatta a CPU-Z által kidobott pontszám. Ez mindenképpen érezhető lesz szinte minden alkalmazás, felhasználási mód alatt. Ismételten jó hír, hogy elhanyagolható különbség van DDR4 és DDR5 között.

Nem minden szép és jó

Papíron tehát örülhetünk a teljesítménynövekedésnek, ám az Intel sem tudja kijátszani a fizikát. A fenti képen az AIDA 64 stressztesztben mért fogyasztási értékeket láthatjuk. Jól leolvasható, hogy szignifikánsan nagyobb a 13. generáció fogyasztása, még az i5 modellek esetében is bő 30 wattnyi különbséget olvashatunk le. A 13600K fogyasztása nem sokkal marad el a 12700KF fogyasztásától, mely azért elgondolkodtatásra késztetheti majd a potenciális vásárlókat. Az Intel által belőtt ár dönthet majd az újdonságok sorsáról, a teljesítményre biztosan nem lesz majd panasz. 

12 királyság, amiről nem tudtad, hogy tudja a konzolod

https://leet.hu/jbl-bt/

×