Legközelebb sem lesz érdemes lemaradni az Epic Games Store teljesen ingyen adott játékairól.

Az Epic Games a legnagyobb nyári kánikulában sem áll le az ingyen játékok osztogatásával, sőt, ezen a héten nem is egy, hanem kapásból három játékkal szögezik a kinti hőség elől a gépek elé menekülő játékosokat. Az ajándékozási kedv pedig a következő héten sem hagy alább, amikor is két ingyen kínált játéknak örülhetnek az Epic boltjába tévedők.

Július 7-től kezdődően egy teljes héten át az Ancient Enemy és a Killing Floor 2 című alkotásokat adhatjuk díjmentesen az Epices játéktárunkhoz.

A játékok ezután – ahogyan már megszokhattuk – örökre megmaradnak, legalábbis addig biztosan, amíg rendelkezünk EGS-es fiókkal. A játékokat pedig érdemes is ingyen beszerezni, hiszen jelenlegi árukon együtt összesen 12.000 forintba kerülnének.

Az Ancient Enemy egy stratégiai RPG kártyajáték, amit leginkább a Darkest Dungeon és a Slay the Spire kedvelőinek lehet jó szívvel ajánlani. A Killing Floor 2 ezzel szemben egy brutális és véres dara, méghozzá a legjobb fajtából; az akciójátékban egy csapattal karöltve veselkedhetünk neki a különböző lényekből álló hordáknak, vagyis a Doom és a Left 4 Dead szerelmesei minden bizonnyal megtalálják a számításaikat.

A játékokat tehát július 7-től lehet ingyen tölteni az Epic Games Store felületéről egy teljes héten keresztül a következő csütörtökig.

Klíma+popcorn+üdítő = Az összes premierfilm, amire júliusban beülhetsz a hűs mozikba

 

blank

Stranger Things kulcstartó - Stuck in the UpSide Down1490Kosárba

Jurassic Park dombornyomott bögre5490Kosárba

Peaky Blinders Bögre (MUGVPB01)3990Kosárba

Stranger Things bögre - fehér3990Kosárba

Peaky Blinders bögre - Thomas Shelby2990Kosárba

Peaky Blinders bögre - By order of the Peaky Blinders2990Kosárba

The Boys bögre - Homelander2990Kosárba

Jurassic Park - Utazó bögre4990Kosárba

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml3990Kosárba

Stranger Things bögre - Friends dont lie2990Kosárba

Jurassic Park Bögre Mr.DNA (MUGVJP01)4990Kosárba

Stranger Things bögre - Upside Down4990Kosárba

Peaky Blinders bögre - Birmingham2990Kosárba

The Boys bögre - Dont be a c*nt2990Kosárba

Jurassic Park Vizes Palack Kulacs Fém (WTRBJP01)7990Kosárba

Stranger Things bögre - fekete3990Kosárba

Stranger Things bögre - ABCDEF2990Kosárba

The Boys bögre - Butcher2990Kosárba

The Boys bögre - F**k Supes2990Kosárba

Peaky Blinders Flaska (HFLKPB01)5990Kosárba

Kiemelt ajánlatok

Tovább a shopba

Strong 4G LTE Router 300 (4GROUTER300)

25 990 Ft

Kosárba

25 990 Ft
blank

4G LTE Router 300 4G LTE Router 300 Ossza meg 4G LTE Internet kapcsolatát, bárhol bármely eszközével! Túlterhelt vagy lassú… tovább »

25 990 Ft

Kosárba

- 4G LTE internet kapcsolatát bárhol - Helyezze be a SIM kártyáját, és azonnal élvezheti az internet kapcsolatot, akár 150 Mbit/s sebességgel - 2db SIM kártya adapter (A SIM-kártya nincs benne) - Internet kapcsolat bármely Wi-Fi eszközével akár 300 Mbit/s sebességgel - 2db leszerelhető külső antenna a jobb 4G LTE teljesítményért - 4x Ethernet LAN port a vezetékes csatlakozáshoz az internetre

Strong 4G LTE Router 300M (4GROUTER300M)

22 990 Ft

Kosárba

22 990 Ft
blank

Strong 4G LTE Router 300M     Ossza meg 4G LTE Internet kapcsolatát, bárhol bármely eszközével! Túlterhelt vagy lassú internet… tovább »

22 990 Ft

Kosárba

- Ossza meg a 4G LTE internet kapcsolatát bárhol, bármelyik vezetékes vagy Wi-Fi eszközével - Rendkívül kompakt és elegáns kialakítás - Akár további beállítások nélkül is használhatja: Csak helyezze be a SIM kártyáját, és azonnal élvezheti az internet kapcsolatot, akár 150 Mbit/s sebességgel - Szolgáltató független termék, hogy mindig kihasználhassa a szolgáltatók legjobb ajánlatait. - 1x Nano-mikro SIM-kártya adapter bármilyen típusú SIM-kártyához - 1x Ethernet port bármilyen vezetékes eszköz internethez történő csatlakoztatásához - 2x levehető külső antenna SMA csatlakozókkal a jobb 4G LTE teljesítmény érdekében - Ossza meg az internet kapcsolatát bármely Wi-Fi eszközével akár 300 Mbit/s sebességgel

Kacsolódó cikkek

×
blank