Az elmúlt hetekben kifejezetten hasznos újdonságokkal frissült a Google Maps, ilyen volt például a Volán-buszmenetrend bekerülése, az idővonal mobilos kiterjesztése, de az autósok is örülhettek néhány extrának.
A bővítgetéssel azonban még közel sem végzett a Google, és a napokban élesítették a tavaly bemutatott, de eddig tesztfázisban leledző új funkciót, a levegő minőségét jelző indexet. A funkciót természetesen az Androidos és az iOS-es felhasználók egyaránt megkapják, és folyamatosan lesz elérhető világ részein.
A levegőminőségi indexet már a magyar felhasználók is láthatják, egyelőre viszont csak Amerikában működik rendeltetésszerűen, vagyis ott jelenít meg élő adatokat, melyeket a helyi hivatalos szervektől, és különböző független, a levegő minőségét vizsgáló szervezetektől gyűjtenek.
Ezt egyébként a térképrétegek között találjuk (alkalmazásban a jobb felső sarokban a keresősáv alatt), ezen belül pedig a Térkép részletei blokkban kell keresni. Itt a térkép egy kicsit kizoomol, majd a mért helyszíneket a levegő minőségének megfelelő pöttyökkel jelöli. Rájuk koppintva pedig egyéb részleteket is megtudhatunk, mint például honnan származnak az adatok, vagy a levegő minőségére vonatkozó általános tájékoztatást.
2024.02.07. - A Counter-Strike 2 számait látva nem meglepő, hogy a Valve bőszen munkálkodott a…
2024.02.06. - Február hetedikén új korszak köszönt be a Call of Duty életébe. Ekkor startolt…
2024.02.06. - Kétségtelen, hogy manapság már egyre jobban tűnnek el a lemezes játékok. Konzolok esetében…
2024.02.06. - A Valve hosszú évek óta fejlesztette a Counter-Strike széria új játékát a színfalak…
2024.02.06. - A Windows 11 operációs rendszer 2021-ben jelent meg. Jelentősen felkavarta az állóvizet, hiszen…
2024.02.06. - Az online játékok bizonyos szabályok és keretek között gyakorlatilag szabad kezet adnak a…