Tech/Tudomány

Idegesítő, teljes képernyős reklámok érkeznek Windows 10-be

2024.02.06. – A Windows 11 operációs rendszer 2021-ben jelent meg. Jelentősen felkavarta az állóvizet, hiszen a gépigénye nem sikerült túl barátira. A Microsoft mindenképpen szerette volna a Secure Boot és TPM 2.0 funkciókat magasabb szinten támogatni, melyhez bizonyos követelményeket le kellett fektetnie. Ezeknek köszönhetően például az első generációs AMD Ryzen processzorok vagy épp a 7. generációs Intel egységek is kiestek a támogatott modellek listájából. Természetesen ilyen-olyan módon ki lehet kerülni ezeket a korlátozásokat, ám nem árt tudni, hogy ezek bármikor vissza is üthetnek.

A Steam statisztikákból világosan látható és leolvasható, hogy a Windows 11 népszerűségére azért nem lehet panasz. Több óriáscég december 31-én lelőtte a Windows 7 és 8.1 támogatást is, így jelenleg a Windows 11 és 10 áll harcban egymással. Eljutottunk oda, hogy néhányán hónapon belül több Windows 11-es gamer PC lehet, mint 10-es. A Microsoft azonban úgy tűnik, hogy nem elégedne meg ennyivel, ismét idegesítő módon biztatná a felhasználókat a váltásra.

Ismét idegesítő, teljes ablakos Windows 11 reklámokkal készül a cég

2023 januárjában egyre több Windows 10 gép tulajdonosa jelezte, hogy bizony a Microsoft agresszív taktikát alkalmaz. Egy teljes képernyős ablakban jelezték a felhasználóknak, hogy a gépük teljesen alkalmas a frissítésre. Első ránézésre sokan úgy gondolták, hogy nem is tudják elkerülni a frissítést, de szerencsére ez azért nem így van. Ahhoz azonban kétség sem fér, hogy a Microsoft mindent megtesz annak érdekében, hogy Windows 11-re terelje az embereket. Akár ilyen agresszív módon is.

Teljes képernyős reklám

2024 februárjára aztán ismételten visszatért a módszer, picit átalakított formában. A fenti képen jól megfigyelhető, hogy elsődleges opcióként az azonnali frissítést vagy az időzítést szúrja ki a felhasználó szeme. A képernyő bal alsó felén ott figyel a „Keep Windows 10” gomb, ám ezt sokan már észre sem fogják venni. Remek kérdés, hogy a Microsoft miért hozta vissza az idegesítő módszert. A Windows 10 ingyenes támogatása egészen 2025 októberéig tart majd, ám utána is lehet még használni. Ráadásul az elmúlt időszakban több, 11 exkluzív funkciót is elérhetővé tettek a korábbi rendszeren. Ha a fenti ablakkal találkoznál és nem szeretnél frissíteni, akkor tehát a bal alsó sarokban kell keresned a jelenlegi rendszer megtartására szolgáló gombot. 

Forrás: PCFórum

Hasznos funkciók is vannak a rendszerben:

Arpi

Korábbi cikkek

Ennyibe kerül majd a Windows 10 támogatása, ha nem mondasz le róla

2024.04.03. - Tudom, hogy annak ellenére, hogy már nagyon sokan használják a Windows 11-et, vannak…

38 perc telt el azóta...

Végre: ekkor mutatja be a Bungie az elhalasztott Destiny 2 bővítményt

Gábor János 2024.04.03. - A Bungie jövő héten tervezi bemutatni a korábban elhalasztott Destiny 2…

1 óra telt el azóta...

Ezzel a Warzone fegyverrel darálj a Season 2 utolsó óráiban

2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…

15 óra telt el azóta...

A 240 Hz sem álom többé, bomba áron adják ezt a gamer monitort

2024.04.02. – Az elmúlt időszakban aranykorukat élik a gamer monitorok. A legutóbbi elemzések, kutatások kimutatták, hogy…

15 óra telt el azóta...

Tudományosan bizonyították, hogy van, aki több FPS-t lát, mint az átlag

2024.04.02. – Hosszú évekig a 60 Hz-es LCD monitorok uralták a piacot. Ez azt jelenti,…

15 óra telt el azóta...

Az Intel már készül, nagyot szólhatnak az újgenerációs videokártyáik

2024.04.02. – Az Intel processzorokban hosszú évek óta találkozhatunk grafikus magokkal, ám ezek kifejezetten gyenge egységek…

15 óra telt el azóta...