Tech/Tudomány

Ennyibe kerül majd a Windows 10 támogatása, ha nem mondasz le róla

2024.04.03. – Tudom, hogy annak ellenére, hogy már nagyon sokan használják a Windows 11-et, vannak akik még mindig ragaszkodnak az egyel korábbi operációs rendszerhez. Ennek oka persze az is lehet, hogy a számítógép rendszerkövetelménye nem engedi a váltást. A helyzet viszont az, hogy a Win 10 ingyenes támogatása jövő ősszel hivatalosan is megszűnik, ám a Microsoft kitalált valamit azok számára, akik ennek ellenére sem akarnak Win 11-re váltani. Néhány évig még adnak ki frissítéseket a korábbi rendszerhez: pénzért!

Fizetni kell a Windows 10 további támogatásáért, most az is kiderült, mennyit!

Pénz

Ahogy a Win 7 esetében is, a Microsoft ezúttal is további 3 évig támogatja majd biztonsági frissítésekkel a Win 10 rendszert. Ez azonban csak annak jár majd, aki hajlandó fizetni is érte. Ezt nem csak vállalatok, de az otthoni felhasználók is megtehetik majd. A Microsoft friss bejelentése szerint

az első extra évben a támogatás 61 dollárba, vagyis kb. 22 ezer forintba kerül majd.

A virtuális gépekbe telepített Windows 10 rendszerek esetében (Windows 365 felhőszolgáltatás) nem kell majd plusz költséggel számolni, a javítások benne lesznek a szolgáltatás árában. A Microsoft Intune és a Windows Autopatch felhő-alapú rendszerek használói további 25 százalék kedvezményt kapnak. Az összeg befizetése után egy termékkulcsot kapunk majd, amivel a szokásos módon aktiválni kell majd a Windows 10-et, ezzel pedig megkapjuk a Windows 10 rendszeres frissítéseit, a Win Update-en keresztül.

A bejelentés ugyanakkor nem említi az otthoni felhasználókat, szóval egyelőre nem tisztázott, hogy nekünk egyszerű felhasználóknak is ekkora összeget kell-e befizetni, és hogy járnak-e a fenti kedvezmények. Az is benne van a pakliban, hogy a Microsoft az első év után megemeli az támogatás díját. Szóval Windows 10-en maradni egyre drágább lesz, tényleg ideje Win 11-re váltani.

Ezt láttad már?

DV

Korábbi cikkek

Végre: ekkor mutatja be a Bungie az elhalasztott Destiny 2 bővítményt

Gábor János 2024.04.03. - A Bungie jövő héten tervezi bemutatni a korábban elhalasztott Destiny 2…

38 perc telt el azóta...

Ezzel a Warzone fegyverrel darálj a Season 2 utolsó óráiban

2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…

14 óra telt el azóta...

A 240 Hz sem álom többé, bomba áron adják ezt a gamer monitort

2024.04.02. – Az elmúlt időszakban aranykorukat élik a gamer monitorok. A legutóbbi elemzések, kutatások kimutatták, hogy…

14 óra telt el azóta...

Tudományosan bizonyították, hogy van, aki több FPS-t lát, mint az átlag

2024.04.02. – Hosszú évekig a 60 Hz-es LCD monitorok uralták a piacot. Ez azt jelenti,…

15 óra telt el azóta...

Az Intel már készül, nagyot szólhatnak az újgenerációs videokártyáik

2024.04.02. – Az Intel processzorokban hosszú évek óta találkozhatunk grafikus magokkal, ám ezek kifejezetten gyenge egységek…

15 óra telt el azóta...

Ezeket adja a prémium Call of Duty BlackCell Pass – Megéri megvenni?

2024.04.02. – A Call of Duty: Warzone és Modern Warfare II fejlesztői még a 2023-as…

15 óra telt el azóta...