Brutális akciókkal nyitotta meg a kapuit a Realme első európai boltja Budapesten.

A Lurdy Házban nyitotta meg az első európai üzletét a Realme mobilmárka, amely az elmúlt egy évben hatalmas, 548 százalákkal növelte a mobilpiaci részesedését. Ezzel egyetlen esztendő leforgása alatt az ötödik legnépszerűbb márkává vált az öreg kontinensen.

A kínai Realme pedig egy nagyon fiatal vállalkozás, ami ugyan 2018-ban vált önálló céggé, de a brand először 2010-ben tűnt fel, mint az Oppo egyik almárkája. A gyártó azóta nagyon sokat fejlődött, amelynek köszönhetően mára már olyan készülékeket képesek a boltokba küldeni, melyek méltó konkurenciái lehetnek a nagyobb piaci szereplőknek, miközben árban sokszor kedvezőbbek tudnak lenni.

A vállalat első saját üzletére 2 évet kellett várni, bár annak csak az indiai vásárlók örülhettek 2020-ban. Tavaly viszont bejelentették, hogy további 300 bolt kapuit szeretnék megnyitni, aminek az egyik és Európában a legelső állomásának a budapesti Lurdy Ház  (1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.) földszintjét választották.

Az európai nyitásra pedig a HVG szerint nagyon rákészült a Realme, ami brutális akciókkal próbálta becsalogatni a mobilok és a mobilos kiegészítők iránt érdeklődő embereket. Ez pedig annyira bejött nekik, hogy a szombati eseményen több mint százan álltak sorban arra várva, hogy nekik is jut majd

a Realme 10 forintért osztogatott egészen vállalható minőségű Buds 2 Neo fülhallgatóiból.

De nem ez volt az egyetlen remek nyitási ajánlat, amivel a Realme készült, hiszen laptopot, 360 fokos biztonsági kamerát, okoz LED-izzót, 4K-s tévét, okosórát, és természetesen mobiltelefonokat is piszok jó áron lehetett beszerezni. Ezek a kütyük természetesen nem tűnnek el az üzletből, vagyis azok, akik kíváncsiak a Realme kifejezetten jó áron kínált, de tudásban és minőségben abszolút korrekt termékkínálatára, azok a legelső európai üzletükben megtalálják őket.

Vidékiek figyelem: Volánbusz-menetrenddel bővült a Google Maps

×