Elon Musk végre bevallotta, mikor indul a Tesla Cybertruck gyártása
Elon Musk a Tesla berlini gigagyárának megnyitó ünnepségén bejelentette, hogy mikor indul a Cybertruck gyártása.
Elon Musk a Tesla berlini gigagyárának megnyitó ünnepségén bejelentette, hogy mikor indul a Cybertruck gyártása.
Elon Musk a Tesla berlini gigagyárának megnyitó ünnepségén bejelentette, hogy mikor indul a Cybertruck gyártása.
A Cyberpunk és a különleges autórajongók régóta várják már, hogy mikor lehet valóság a Tesla Cybertruck koncepcióból. Elon Musk végre kissé pontosabb információkat adott erről. Igen, a Cybertruck valósággá válik, hamarosan elindul a gyártás, és az sincs messze, hogy az utakon láthassuk.
A Tesla berlini gigagyárának megnyitó ünnepségén Elon Musk bejelentette, hogy a Tesla növelni fogja a Model Y és a Model 3 autós gyártását. Azt is elmondta, hogy a Cybertruck fejlesztése 2022-ben fejeződik be, a gyártás pedig 2023-ban kezdődik – írja a TweakTown.
„Idén szeretnénk befejezni a Cybertruck fejlesztését, és jövőre készen állunk a gyártásra.”
A Cybertruckot eredetileg 2019-ben mutatták be, és azt ígérték, hogy 2021-ben elérhető lesz. Azóta a Cybertruck késik, ami egyébként több mint egymillió előrendelőt érint. Ezzel szemben más elektromos modellek, például a GMC Hummer EV és a Rivian R1T elkészültek, és a Ford is készíti vetélytársát, az F-150 Lightninget.
Bár úgy tűnik, hogy a Tesla kezd lemaradni az elektromos autópiacon, talán is ilyen jövőbeli projektek segítik majd a fejlődést. Te vennél Cybertruckot?