Elég nagy lehet a baj, ha az Apple alkalmazottai ennyire nem bíznak a vállalatban és a vezetőségben, aminek dolgoznak.

Az Apple kiskereskedelmi alkalmazottai Amerika-szerte egyre inkább a szakszervezetek mellett döntenek, ami nem feltétlenül van az almás vállalat ínyére. A dolgozók azért döntöttek így, mert az Apple nem infláció-arányosan emelt a fizetésükön, ami a pénz értékének és az árak növekedésének fényében kvázi azt jelenti, hogy kevesebbet keresnek, mint előző évben.

A Washington Post szerint a szakszervezeti tárgyalások egyre konkrétabbak és intenzívebbek, ezért a vállalat próbál mindent megtenni, hogy lebeszélje a dolgozókat a dologról. Állítólag még a fizetés és az adható bónuszok megemelésével is megpróbálkozott, de mindhiába, ezért újfajta módszerek után néznek, ami messze kimerítheti az etikus magatartás fogalmát. Legalábbis a dolgozók szerint.

A WP jelentése szerint ugyanis a egyre több Apple dolgozó vált át Androidos mobilra, mert attól félnek, hogy az Apple lehallgatja a szakszervezeti tárgyalásaikat.

Azt viszont nem tudni, hogy ezt konkrét esetek indukálták, vagy csak óvintézkedésről van szó, mindenesetre nem igazán vet jó fényt a cupertinói cégre, hogy a saját dolgozói ennyire félnek tőlük, hogy megfigyelik, lehallgatják őket.

Az ügy elsimításában az sem tesz túl sok jót, hogy az Apple első embere, Tim Cook mára a világ egyik legjobban fizetett cégvezetője, amit elvitatni ugyan nem lehet, de az arányokat már annál inkább. Cook ugyanis 1400-szorosan keres többet, mint egy átlagos Apple dolgozó, ami a vállalat vezetősége szerint (jó pár részvényessel ellentétben) teljesen rendben van, hiszen az ő javadalmazása arányos az Apple sikerességével.

Nos, ebből kérnének egy picit vissza az alkalmazottak is, akik szerint az Apple-nek megvannak a forrásai ahhoz, hogy tisztes megélhetést biztosítson számukra, mégis inkább messze magasan alul fizetik őket.

via – NY Post, Washington Post

Félelmetes, fiatal lányok terhességét előrejelző programot fejlesztett a Microsoft

https://leet.hu/shop/gamerfebruar/

×