A kínai cég erős hardverrel bíró, ám megfizethető telefonokat dob piacra, amivel simán lenyomhatja a többi gyártót az árversenyt tekintve.

Ha valaki emlékszik még, néhány évvel ezelőtt a OnePlus úgy hívta fel magára a figyelmet, hogy csúcskategóriás mobilokat kínáltak jóval olcsóbban, mint a többi gyártó. A cég telefonjai az évek során azonban drágultak, de úgy tűnik, hogy

a márka visszatérhet a megfizethető csúcsmobilokhoz.

A kínai közösségi oldalon, a Weibon a Digital Chat Station azt állította, hogy a OnePlus egy új telefonszérián dolgozik, amely a teljesítményre és a játékra összpontosít. Úgy gondolják, hogy ennek a telefonsorozatnak az ára 2000 és 3000 jüan (~100 és ~150 ezer forint) között lesz. A kínai árak általában persze olcsóbbak, mint a világ többi részén, ezért jelentős áremelkedésre számítunk Európában.

 

A kiszivárogtató hozzáteszi, hogy az új sorozat nagyon komoly csúcsprocesszort kap. Persze ez nem feltétlenül jelenti a Snapdragon 8 Gen 1-et. Sokkal inkább lehet Mediatek Dimensity 9000 vagy régebbi, például Snapdragon 888, Snapdragon 870 vagy Dimensity 1200.

Ez még mindig komoly erő lenne ebben az árkategóriában.

Ne gondoljuk azonban azt, hogy ez ne járna kompromisszumokkal. Valószínűleg a teljesítmény és az olcsó ár miatt gyengébb kamerát, gyengébb kiegészítő-szolgáltatásokat kapnánk. Azonban jó hír, hogy miközben más gyártók hasonló teljesítményű készülékei akár 300-500 ezer forintba is kerülnek, ezt megússzuk 100-150 ezer forintból. Persze csak ha Magyarországon nem tolják fel jobban az árakat.

Ezt láttad már?

Csak bemész és kimész – Magyarországra is megjött a pénztár nélküli kávézó

 

https://leet.hu/streamplify

blank

Super Mario Piranha asztali lámpa14990Kosárba

Peaky Blinders Bögre (MUGVPB01)3990Kosárba

Jurassic Park T-Rex Sörnyitó Kulcstartó (KEYJP01)3990Kosárba

Game of Thrones Stark Kulcstartó (5055453461408)1990Kosárba

Peaky Blinders Flaska (HFLKPB01)5990Kosárba

Gyűrűk Ura Korsó (MUGTDLOTR01)9990Kosárba

4 490 Ft 3 990 Ft -11%

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml3990Kosárba

Jurassic Park Jegyzetfüzet A5 (NBA5JP01)4990Kosárba

Harry Potter Dobby Kulcstartó (KEYHP49)2990Kosárba

Marvel Latte Bögre (MUGLMV07)5990Kosárba

Game Of Thrones Targaryen Korsó (MUGSTGT04)6990Kosárba

Jurassic Park Vizes Palack Kulacs Fém (WTRBJP01)6990Kosárba

Game Of Thrones Westeros Korsó (MUGSTGT09)6990Kosárba

Harry Potter Griffendél bögre2990Kosárba

6 990 Ft 5 490 Ft -21%

Jurassic Park dombornyomott bögre

Jurassic Park dombornyomott bögre5490Kosárba

Jurassic Park Bögre Mr.DNA (MUGVJP01)4990Kosárba

Game Of Thrones Stark Sörnyitó Kulcstartó (BOTOGT01)3990Kosárba

Harry Potter Üst Bögre (MUGCHP01)5990Kosárba

Jurassic Park logó hangulatvilágítás9990Kosárba

Jurassic Park - Utazó bögre4990Kosárba

Kiemelt ajánlatok

Tovább a shopba

Yenkee YGC 100RD Sabotage Gamer Szék + Ajándék Yenkee Sabotage 7.1 Fejhallgató

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

67 990 Ft 59 990 Ft -12%
blank

Yenkee YGC 100RD Sabotage   OLYAN FOTEL, AMILYENNEK LENNIE KELL A SABOTAGE gamer szék maximális kényelmet és kitűnő játékélményt biztosít.… tovább »

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

Az akció ideje alatt minden YGC 100RD Gamer szék rendelés mellé ajándék Sabotage 7.1-es fejhallgatót adunk ajándékba. Maximális kényelem és variálható beállítás Ellenálló PU bőr és formázott hab párnázat Stabil fémkeret és ötkarú alapzat

Yenkee YGC 100YW Hornet Gamer Szék + Ajándék Hornet fejhallgatóval

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

67 990 Ft 59 990 Ft -12%
blank

Yenkee YGC 100YW Hornet   OLYAN FOTEL, AMILYENNEK LENNIE KELL A SABOTAGE gamer szék maximális kényelmet és kitűnő játékélményt biztosít.… tovább »

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

Minden YGC 100YL Gamer szék rendelés mellé, Yenkee Hornet fejhallgató adunk ajándékba. Maximális kényelem és variálható beállítás Ellenálló PU bőr és formázott hab párnázat Stabil fémkeret és ötkarú alapzat

Kacsolódó cikkek

×
blank