A Facebook az utóbbi időben egy sor átláthatósági és védelmi újítást eszközöl, melyekkel nem csak jobban, de biztonságosabban használhatjuk a közösségi portált. Az egyik legújabb biztonsági újdonság a Facebook Protect, amely leginkább a tartalomgyártók, politikusok, újságírók és olyan influenszerek számára jött létre, akik nagy közönséget érnek el egy-egy posztjukkal.
A Facebook Protect használatával az ilyen személyek elméletileg biztonságosabban használhatják a profiljukat, de egyben átvilágításként is szolgál. Ezentúl ugyanis csak és kizárólag valódi névvel és kétfaktoros azonosítással lehet nagy elérésű oldalakat és profilokat kezelni.
A Facebook az ezekről szóló figyelmeztetéseket már hetekkel ezelőtt elkezdte kiküldeni az érintetteknek, a HVG szerint azonban ez a folyamat november 12-én véget ér. ez azt jelenti, hogy azok, akik november közepéig bezárólag nem hitelesítik a kezelői profiljukat és nem esnek át az átvilágításon
Vagyis nem érdemes félvállról venni a dolgot, vagy szimplán csak halogatni. Nem mellesleg érdemes is, hiszen így nem csak a felhasználói, de a nagy elérésű oldalunk is nagyobb biztonságban van.
2024.04.02. - Doom, Half-Life, Quake. A 90-es évek mozgalmas évtized volt az FPS játékok tekintetében,…
2024.04.02. –A legtöbb PC felhasználó örömszerzés céljából állítja össze az éppen aktuális számítógépet. Az emberekben azonban…
2024.04.02. - Mind tudjuk, hogy mennyire fontos az egészséges étkezés. Fontos, hogy minden, az egészséges…
2024.04.02. - Miközben minden Xbox Game Pass előfizető nagyon várja már az érkező játékok bejelentését,…
Gábor János 2024.04.02. - Te is rendszeresen úgy jársz, hogy várod a nap végét, amikor…
2024.04.02. - Nem is olyan rég még azért voltam megőrülve, mert kiderült, hogy tényleg készül…