A fejlesztők szerda este ismertették az újdonságokat.

A hatodik szezon beköszöntével Verdansk is átalakul egy kicsit ismét. A fejlesztők szerda este publikálták is a blogbejegyzést, melynek segítségével kicsit közelebbről is megismerkedhetünk az új viszonyokkal.

Nézzük is mi vár ránk csütörtökről!

Fissures – Hasadékok

Adler ténykedésének több POI is áldozatául esett Verdanksban. A felhasználóknak bizony így fel lesz adva a lecke, hiszen új útvonalakon és más taktikákkal kell megközelíteniük egy-egy helyet. A fejlesztők elmondása alapján kihatással lehet majd a metára is, mellyel nem igazán lehet vitatkozni.

Downtown Verdansk

Talán ez a terület lesz az összes közül a legérintettebb régió, rendesen át kell gondolnunk majd, hogy milyen úton-módon közlekedjünk majd a katasztrófa sújtotta övezetben.

Verdansk Stadium

Radar Array déli része

A bunkerek

A robbantásoknak hála több második világháborús bunkerbe is bejuthatunk. Három helyen találhatjuk majd meg ezeket: az egyiket a Radar Array és Bloc 15 közelében, a másikat az Airport Meaintenance közelében, míg a harmadikat a Boneyard / Silos déli részén helyezték el a fejlesztők. A bejutás módja is érdekes lesz, végre lehullott a lepel a titokzatos konténerekről. Ezek fedték el a bejáratul szolgáló lyukakat, melyeken keresztül leereszkedhetünk bunkerekbe, vagy ha bátrak vagyunk, akár még ugorhatunk is majd némi falling damage-et benyelve.

A Gulag

Ahogy azt tudni lehetett, az „új” Gulag a Modern Warfare Gunfight mapjának pontos mása, mely a Call of Duty: Mobile verziójában is felbukkant már. A veterán játékosok minden egyes szegletét ismerik már a minipályának, de az újoncok is hamar ráérezhetnek majd az ízére.

Elégedettek vagytok a pályaváltozásokkal?

×