A válogatott szünet előtt még egy bajnoki forduló belefért. Íme az általunk összerakott TOTW#3 hét, ami nem érkezik a legerősebbnek.

Új hét, új remények. Pénteken elstartolt az OTW, így már nem csak abból a szempontból fontosak a TOTW lapok, hogy miket takarhatnak a red pickek (ezen a héten még nem lesznek, max az elite divizióban), hanem hogy esetlegesen melyik Ones To Watch fejlődik. Lássuk, hogy kiket várunk ezen a héten.

Az első név, aki nem maradhat le a listámról a Wolves kölcsönjátékosa Hwang Hee-Chan. A koreai játékos Jimenez gólpasszainak köszönhetően volt kétszer is eredményes, és ezzel a két góllal tudta legyőzni csapata a Newcastle  együttesét. A másik kiemelendő személy Salah lenne a részemről, de mivel ő már az első héten kapott TOTW lapot így nem hiszem, hogy a City elleni bravúrja miatt ismét TOTW lapban részesülne. Cserébe maradt Foden, aki a túloldalon mutatta meg, hogy érdemes rá figyelni.

Olaszországban Locatellinek járna már ki az upgrade. Bár lapjára még bőven ráfér a fejlesztés, azért az első lépést már valószínűleg megteszi a hosszú úton, hiszen ismét győztes találatot jegyzett az olasz középpályás. Spanyolországban Lemar és Suareztől volt hangos Madrid. Mind a két játékos góllal, valamint gólpasszal vette ki részét a Barcelona elleni győzelemből. Bár a Barca már rég nem azt a formáját mutatja, mint aranykorában, azért rangadót nyerni mégis megsüvegelendő teljesítmény.

Ha már egy OTW lapot kiemeltem érdemes lenne még két játékosról szót ejteni. André Silva és Talisca is eredményes volt a héten, és mind a ketten kaptak egy OTW SBC-t. A TOTW bejelentése után még lesz lehetőségünk a lapok kiváltására, így ha esetleg szeretnénk, akár még utána is kiválthatjuk a játékosokat, így biztosan nem játszunk a fejlesztéssel ezen a héten.

Az általam várt TOTW#3 csapat:

  • GK: Kevin Trapp (Frankfurt)
  • LB: Manu Sánchez (Osasuna)
  • CB: Trevoh Chalobah (Chelsea)
  • CB: Diego Llorente (Leeds)
  • RB: Melvin Bard (Nice)
  • CDM: Sandro Tonali (AC Milan)
  • CDM: Pierre-Emile Højbjerg (Tottenham)
  • CM: Manuel Locatelli (Juventus)
  • RM: Andros Townsend (Everton)
  • CAM: Thomas Lemar (Atletico Madrid)
  • CAM: Anderson Talisca (Al Nassr)
  • LW: Hwang Hee-Chan (Wolves)
  • ST: Luis Suaréz ( Atletico Madrid)
  • ST: André Silva (RB Leipzig)
  • ST: Phil Foden (Man City)

Te kit várnál a TOTW#3 csapatába?

×