Elon Musk természetesen kapva kapott az alkalmon, és jól odaszólt a pereskedő Jeff Bezosnak, aki mostanság ott próbál betenni neki, ahol csak tud.

Elon Musk legnagyobb riválisa jelenleg minden téren Jeff Bezos, aki tulajdonképpen a tech-iparban talán csak az autógyártás területén nem bocsátkozik vele harcba. Kettejük párharcának leglátványosabb színterének a világűrt jelölték ki, aminek a meghódításáért rendkívül szorost versenyt futnak.

Ebben a versenyben jelenleg Musk áll nyerésre, amit hasonlóképp lát a NASA is, ami így a SpaceX-el kötött szerződést a 2024-es holdraszállási misszióval kapcsolatban – és nyilván messze van még, de több mint valószínű, hogy a marsi küldetéseket is az ő segítségével bonyolítják majd.

Jeff Bezos viszont úgy látja, hogy nem igazán érvényesült a „győzzön a jobbik” elve, hiszen abban a szcenárióban nyilvánvalóan ő nyerte volna a tendert. Ezért jó amerikai módjára múlt hónapban beperelte a NASA-t, amit most Elon Musk is kommentált – természetesen a maga odaszúrós módján.

Több energiát kellene arra fordítania, hogy pályára álljon (az Origin), mint a pereskedésre. Elvégre nem perelheted el magad a Holdig, akármilyen jók is az ügyvédeid.” – mondta a Tesla vezér a Los Angeles-i Code konferencián.

https://www.youtube.com/watch?v=kRZz-cwvqYs

 

A CNET megkeresésére a Blue Origin egyik szakembere kommentálta Musk élcelődését és megjegyezte, hogy érdekes ezeket a mondatokat úgy hallani, hogy közben a SpaceX korábban számtalanszor nyújtott be hasonló kereseteket az amerikai kormány ellen.

Elon Musk viszont itt még nem állt le, ugyanis miután megtudta, hogy Bezost előzve ismét ő a világ leggazdagabb embere, nyilván odaszólt a riválisának egy csattanósat. A Tesla első embere persze már korábban is kóstolgatta az Amazon volt elnökét, amikor az panasszal élt a SpaceX világinternetét, a Starlink működését lehetővé tevő műholdakkal szemben.

×