A TikTok óriási sikereket könyvelhet el, hiszen éppen csak néhány éve indult, mára a világ egyik legnagyobb videómegosztó közösségi portálja lett. Mindez persze nem is csoda, hiszen kevés olyan platform van, ami ilyen hatékonysággal képes megmozgatni a fiatalokat, és meg is tartani őket.
Sőt, a Tiktoknak a statisztikai mérések alapján szinte minden platformnál jobba megtartása, vagyis kevés az elvándorlás, és a felhasználók viszonylag sok időt töltenek el rajta videók után böngészve. Most pedig egy újabb fontos mérföldkövet hagytak maguk mögött, ugyanis az anyacég ByteDance bejelentette,
Ez pedig nem csak azért nagy szó, mert a platform még csak 3 éves, hanem ezért is, mert a már 16 éves Facebooknak júliusban 2,9 milliárd aktív havi felhasználója volt. Tavaly ugyanebben az időszakban a TikTokot 689 millióan nyomkodták rendszeresen, azóta viszont már a 2 milliárdos letöltési álomhatárt is átlépték.
Ez a szám a világ összes „tiktokkerét” jelöli, azt viszont nem tudni, hogy ebbe beleszámolták-e a kínai felhasználókat avagy sem. Ez azért is lehet fontos, mert a kínai kommunista párt jelenleg nagyon komoly harcot folytat a tech vállalatok ellen – legyen szó a Bitcoinról, a videojátékokról, vagy újonnan a TikTokról.
Nemrégiben ugyanis újabb fiatalokat célzó korlátozásokat jelentettek be, mellyel korlátoznák a közösségi portál napi használatát, ami most még nem tűnhet drákóinak, a jövőben ez könnyen megváltozhat. Legalábbis ez volt a helyzet az online játékok és a kriptovaluták esetében is. Ha pedig a kínai vezetés még jobban odasóz a vállalatnak, az bizony komolyan meg fog látszódni a havi felhasználói bázison is.
Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…
Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…
2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…
2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…
2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…
2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…