Mióta Dr Disrespect megerősítette, hogy valóban saját játékkal készül, a saját játékstúdiója jóvoltából, azóta még nagyobb előszeretettel kritizál olyan címeket, mint a Call of Duty és az Apex Legends – de a Fortnite-tal kapcsolatos megjegyzései már szinte túl erősnek nevezhetőek – ám ugyanakkor viccesek is.
Bár a Doki profinak nevezhető az olyan battle royale játékok esetében, mint a CoD, az Apex Legends és a PUBG, mint azt említettük, a tehetsége nem áll meg itt. A játéktervezés iránti érdeklődéséről tanúbizonyságot téve segített megtervezni a Rogue Company pályáját, és érdeklődést mutatott a Valoranttal való együttműködés iránt is.
Hogy igazán megmutassa képességeit, DrDisrespect saját játékfejlesztő céget alapított. A játékstúdió bejelentése óta Doc folyamatosan célozgat arra, hogy milyen lesz majd az első játéka. Szeptember 2-án egy streamben utalt az elképzeléseire… de nem anélkül, hogy ne oltotta volna szét a Fortnite-ot.
„Elegem van belőle” – kezdte a szokásos stílusában. „Egy végtelenül egyszerű játékmechanikát építettetek egy olyan motorra, ami amúgy bármit meg tudna csinálni”. – utalva arra, hogy a Fortnite csapatának és költségvetésének hatalmas mérete mellett ez igencsak csekélyke teljesítmény.
„Meseszerű, gyatra, bolyhoska…” – sorolta. „Hol van ez az én shooter játékomhoz, ember? Hol van már az én következő dimenziós shooterem, új mechanikákkal és egy narratív, kompetitív, többjátékos világgal?”.
43:10-től ti magatok is meghallgathatjátok, hogy áradozik a fejében megszületett játékról:
Bár nem lehetünk biztosak benne, hogy Dr. Disrespect most árulta el az első játékának kulisszatitkait, azonban azt reméljük, hogy hamarosan többet is megtudhatunk a játékáról.
borítókép: dexerto
Bódi Dániel 2024.04.08. - Készült már egy pár lovecrafti horror-akció-kalandjáték, de valamiért egyik sem sikerült…
2024.04.08. –A Warzone és Modern Warfare III harmadik közös szezonja április harmadikán vette kezdetét. A…
2024.04.08. – Januárban az Nvidia gyakorlatilag egy atombombát dobott le a videokártya-piacra. December közepe és…
2024.04.08. – A Counter-Strike 2 véglegesnek ítélt változata 2023 szeptemberének végén jelent meg. A Valve utólag beismerte,…
Bódi Dániel 2024.04.08. - Nem csinált belőle túlságosan nagy felhajtást a Bandai, sőt, igazából nemhogy…
2024.04.08. – A Windows 11 első, hivatalos verziója 2021 októberében jelent meg. Sokáig a Microsoft is úgy…