Tech/Tudomány

A Microsoft gyakorlatilag kinyírta a Windows 11-et átalakító programokat

2024.04.08. – A Windows 11 első, hivatalos verziója 2021 októberében jelent meg. Sokáig a Microsoft is úgy gondolta, hogy a Windows 10 lehet az utolsó verzió, ám hamar kiderült, hogy ez ebben a formában nem valósulhat meg. A 11-es verzió megjelenése azonban nem volt indulatoktól mentes. A Microsoft jócskán emelt a hardveres követelményeken, a Secureboot és TPM 2.0 meglétét is megköveteli a rendszer. Ezekre azért volt szükség, hogy minőségi fejlődésen mehessen keresztül a rendszer. Ha továbbra is támogatnak 15, 20 éves hardvereket, akkor bizony nincs sok tér az ugrásra.

Szintén több szintű, látható fejlődésen ment keresztül az operációs rendszer kinézete is. A Windows 11 új tálcával és Start Menüvel jelentkezett. Alapértelmezett állapotban a tálca közepére kerülnek az ikonok, hasonlóan a Mac OS dockjához. Természetesen ezen lehet állítani, ám sokaknak ez sem volt elég. Ekkor léptek színre a különböző segédprogramok, melyekkel a Start menüt, az Intézőt és a többi átalakított funkciót is Windows 10-es szintekre lehetett visszaállítani. Úgy tűnik azonban, hogy ez sem igazán tetszett a Microsoft szakembereinek.

A Microsoft megelégelte a Windows 11-et átalakító programokat, érkeznek is az első tiltások

Ezen programok sorát erősítette a StartAllBack és az ExplorerPatcher is. Az elmúlt években felhasználók ezrei telepítették fel ezeket a Windows 11-es számítógépekre, hogy a rendszer valós vagy vélt, felhasználói felületet érintő hibáit javítsák. A telepítésük nem tért el a szokványos alkalmazásokétól, azaz nemes egyszerűséggel egy .exe fájlt kellett futtatni.

A felhasználók azonban az elmúlt időszakban észrevették, hogy a fentebb is említett programok telepítését, futtatását gátolja a Windows 11. A rendszer és a Microsoft ezt azzal indokolja, hogy az ilyen jellegű programok gyakran fagyásokat, teljesítménybeli problémákat okozhatnak. Nem utolsó sorban pedig természetesen a rendszer biztonságát is veszélyeztetik. Természetesen a tiltás ilyen-olyan módokon kikerülhető, ám az átlagfelhasználók jelentős részénél hatásos lehet a Windows 11 ilyen jellegű figyelmeztetése. Fontos kiemelni, hogy a Microsoft maga is folyamatosan emel át funkciókat a fentebb említett programokból, ám úgy tűnik, hogy nem akarnak konkurenciát.

Forrás: PCFórum

Ezt láttad már?

Arpi

Korábbi cikkek

Ezt az értéket figyeli a legjobban a Call of Duty meccskeresője

2024.04.08. – A Warzone és Modern Warfare III 2023 legvégén olvadt egymásba. A Call of Duty fejlesztői…

16 perc telt el azóta...

⚡ Játékmenet előzetesen a Dead Cells alkotóinak új játéka ⚡

Bódi Dániel ⚡ = villámhír. Kevés szöveg, csak a lényeg, gyorsan. 2024.04.08. - Játékmenet előzetest…

52 perc telt el azóta...

Előkerült az elrabolt Twitch streamer, akiért 600 ezer dollárt követeltek

Gábor János 2024.04.08. - Hetekig tartó fogság után előkerült és újra a nyilvánosság elé állt…

2 óra telt el azóta...

Még mindig kizsigerelik az anime iparban dolgozókat Japánban

2024.04.08. - A Nippon Anime és Filmkultúra Egyesület közzé tett egy jelentést egy kérdőív eredményeiről,…

2 óra telt el azóta...

Így oldhatod fel a Warzone új kiegészítőjét, ami átalakítja a legjobb LMG-t

2024.04.08. – Több mint 5 hónapja, december 6-án startolt el a Warzone és a Modern…

3 óra telt el azóta...

Twitchen is nézhető lesz a Fallout-sorozat első epizódja

2024.04.08. - Volt időszak, amikor a világ nem nézett jó szemmel a videojátékokra. Sokan még…

3 óra telt el azóta...