2015 óta egyre több helyen hallani, hogy betiltják a fejelést a futballpályákon. Számos orvosi tanulmány is igazolja káros hatását a szervezetre. Nézzünk egy kicsit körül a témában!

Az elmúlt évek során egyre többet foglalkoztak azzal a témával, hogy mi okozhatja több sportágban is (pl. ökölvívás, amerikai futball), hogy Alzheimer-kór, demencia, vagy Parkinson-kór lép fel a sportolóknál. A válasz hamar megérkezett: minden esetben

a fejre mért többszöri erős ütés, vagy ütközések állhatnak a háttérben.

Tilalom?

Ennek hatására több országban már betiltották a fejelést a futballban. 2015-ben Kaliforniában, a tavalyi évben pedig Angliában, Skóciában és Észak-Írországban. A 12 év alattiaknál tilos az edzéseken a fejelés, akik elmúltak már 12, ők maximum csak óvatosan – de inkább megkerülve a bólintást – érhetnek a labdába. Viszont most egy világhírű kutatóorvos szorgalmazza, hogy 18 éves korig minden formában – tehát az éles mérkőzéseken és az edzéseken is – tiltsák be a fejjel való labdaérintést. Hogy számokkal is szemléltessük, kijött egy tanulmány, amiben az áll, hogy

a gyakori fejelés agyi traumát okoz, később pedig akár demenciához is vezethet.

Itt levezetik, hogy a labdának a fejre ható ereje elég magas: 5 g-től 60 g-ig terjedhet (1 g, azaz 10 méter/másodperc a földi gravitációs gyorsulás, ennek többszöröse éri a fejet). Elég csak hússzor a labdába fejelni, és a memóriateljesítmény a felére csökken. Ráadásul a romlás még 24 óráig kimutatható.

A probléma megoldásáért először memóriaproblémákkal küzdő volt labdarúgók agyát tanulmányozták. A kapott eredmény szerint szinte mindegyikük a demencia egyik formájában, a krónikus traumás encephalopathiában (CTE), fizikai sérülések okozta memóriazavarban szenved, valamint mindannyian az Alzheimer-kór jeleit mutatják. Glasgow-i kutatók pedig több mint hétezer, 1900 és 1976 között született egykori skót férfi focista halálának okát hasonlították össze 230 ezer emberével. Az eredmények elképesztők: az Alzheimer-kór (időskori memóriazavar) ötször, a demencia (memóriazavar) három és félszer, a Parkinson-kór (reszkető bénulás) pedig kétszer nagyobb arányban alakult ki hivatásos futballistáknál, mint az átlagembereknél. Hogy erre csak most jöttek rá, annak egyszerű oka van: a CTE-t a legutóbbi időkig csak a halál után lehetett kimutatni. Egy új módszer segítségével azonban már élő embereken is.

Garry Lineker esete

Az angol sztárfocista a nyolcvanas évek egyik leggólerősebb játékosának számított. Ám legtöbbször a lábát használta, mert ő már kb. negyven éve betiltotta volna a fejelést a fociban. Edzéseken nem is gyakorolta a fejeseket. Meccseken is csak akkor használta a fejét, ha nem volt más választás, akkor is inkább csúsztatott. Nem akart nagyapja, a szintén focista Stanley Abbs nyomdokába lépni, aki már ötvenévesen Parkinson-kórban szenvedett. A nagypapa orvosai pedig már akkoriban is egyértelműen jelezték, hogy betegségét valószínűleg a túl gyakori fejelés okozza.

Mi történne a FIFA-val, ha tilos lenne a fejelés?

Mindezek után bizonyára felmerült bennetek a kérdés: Ha általánosan betiltják a fejelést, akkor a FIFA onnantól kezdve akár piros lappal büntetné próbálkozásunkat? Szerintünk a válasz NEM, hiszen fölösleges dolog lenne, ha még emiatt is kellemetlen érzéseket okoznának a játékot szeretők körében. Inkább úgy lehetne ezt elképzelni, hogy például, egy szögletrúgást követően vagy az egyszerű kapáslövés, esetleg az ollózás válthatná ki a fejelést, ha a labda olyan magasságban érkezik felénk, hogy az értékesíthető lehet. Igaz, ebben az esetben nem számítana már annyit a játékosok magassága, hiszen tulajdonképpen nem igazán lenne szükség rá azon kívül, hogy mekkorát kell ugrani egy ollózáshoz. A másik dolog pedig az, hogy sokkal több esetben inkább a passzjáték és a labdatartás, valamint a sebesség lenne előtérbe helyezve, nem pedig a rögzített helyzeteknél való helyezkedés.

Mindent összevetve, érdekes és tanulságos dolog ez, hiszen maximum a látványosság állhat a fejelés oldalán, viszont minden más az egészség felé billenti a mérleg nyelvét, teljes joggal.

Ti mit gondoltok? Szerintetek milyen lenne a FIFA fejelés nélkül, vagy csak úgy, alapjáraton a futball?

Forrás: www.index.hu

https://leet.hu/shop/back2school/

×