Egészen hangulatos tud lenni, hogy míg kint ítéletidő tombol, addig mi bent játszogatunk egy játékkal, ami igaz is, csak néhány szabályt közben érdemes betartani.

A videojátékozásra azért nem feltétlenül tekintünk úgy, mint valami nagyon veszélyes tevékenységre, elvégre mégsem Felix Baumgartner űrugrásáról van szó, de azért alkalomadtán elő-előfordulnak különös esetek, amikor nem feltétlenül lennénk a kontrollert tartók helyében.

Legalábbis annak a játékosénak biztosan nem, akibe játék közben csapott a villám – szerencséjére nem közvetlenül, hanem a konzolon keresztül. Történetünk hőse igazából csak egy jót szeretett volna játszani, ami egészen addig így is volt, amíg a viharos időjárás ellene nem fordult.

A szombati esethez kiérkező mentősök szerint a játékos házába, vagy ahhoz rendkívül közel csaphatott be a villám, ezt közvetítette a játékkonzol, és mivel a kontroller vezetékes volt, az elektromosság könnyedén elérte a játékost is. Szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta, és még kórházba sem kellett szállítani, azért egészen biztosan nem lehetett egy kellemes élmény.

Egyébként korábban is fordultak elő hasonló esetek, volt olyan is, amikor egy streamert csapott így meg a villám. Jaime Bickford, akit a Twitch közönsége Karmaként ismerhet, tavaly júniusban tapasztalhatott hasonlót Rocket League közben.

A streamer éppen élő adásban volt, amikor a házába csapott a villám, és mivel a PS4 kontrollere vezetékesen volt csatlakoztatva a géphez, jókora adagot kapott belőle. Ő sajnos már nem volt olyan szerencsés, látható sérüléseket szenvedett, a fenti képet is ő osztotta meg.

Ezért is tanácsolják, hogy a villámlásokkal tarkított nagyobb viharok alatt ne játsszunk vezetékes kontrollerrel, ugyanis pontosan ilyen helyzeteket eredményezhet. És mivel nem egy képregényadaptációban élünk, ettől nem fogunk egy elektromosságot irányi képes entitássá alakulni, helyette viszont jobban megismerkedhetünk a kórházi személyzettel. Ezt pedig senkinek sem ajánljuk, ezért ha lehet, viharos estéken – vagy nappalokon – hanyagoljátok a kábeles csatlakozást.

via – GameRant, Kotaku

https://leet.hu/?s=ICESHARK&post_type=product

×