EA Sports FC

Ez a Ligue 1 csapat megér egy misét – FUT 22 potenciális csapat

Ha a frankok irányába evezünk, bizony megint kitűnik, hogy mindössze a pénzhegyeken ülő csapatok nyúltak komolyabban a zsebükbe. Természetesen még egy hónap hátra van az ablak zártáig, sok meglepetés igazolás az utolsó napon, órákban esedékes. Korábban már beszéltünk a PSG mega igazolásairól, melyekben végre tudatosságot lehetett felfedezni. Gini Wijnaldum, mellet a válogatott rekorder Sergio Ramos, a frissen EB győztem Donnarumma, valamint Hakimi is bekerült a keretbe. Egyenlőre a többi csapat körül elég nagy a csend,

de egy komolyabb nevet idén nyáron mindenképp elvesztett a Ligue 1, méghozzá Depay-t.

Illetve ide lehet sorolni, mint veszélyeztetett focista, Kylian Mbappét, akit a habfehér madridi csapat kíván minden erejével mozdítani. Kíváncsian várom mi lesz a folytatása a francia támadó szappanoperájának, hiszen nem egy kis kaliberű igazolás volna az övé, azt gondolom, ebben egyetértünk.

Nálunk belőlük áll a FUT 22 legerősebb, legmetább Ligue 1 alakulata:

Kezdjük csak hátulról a keretszemlét, hiszen a hórihorgas Gigi Donnarumma egy igazán meta-lap lehet a FUT 22-ben is. Magassága, illetve reflexei kiemelkedik portás társai gyűrűjéből. Kérdés mennyire lesz a következő címben meghatározó elem a gyorsaság. Amiket eddig láttam, azok alapján lassulni fog a játék dinamikája, sebessége. Ismerjük azonban a Fifa meta metódusait, melyek közt előkelő helyen szerepel a futási sebesség, emiatt Marquinhost mondanám a francia ligás védelmek alapkövének. Nyugodtan pályázhat 78-80 körüli Sebesség értékekre.

A középpálya motorja nálunk Houssem Aouar, akinek talán már tavaly is kijárt volna egy masszívabb értékemelés. A FUT 22-ben legalább egy 83, 84-es értéknek kéne a centrális focista neve mellett díszelegnie. 

Támadó fronton nehéz eldönteni, vajon melyik párizsi megasztár támadó lesz a metább lap. Valószínűleg mindketten elképesztően erős alteregóval jelentkeznek majd a FUT  22-ben. Ez még azzal együtt is áll, hogy Neymar hivatalosan a PES nevet eFottball-ra cserélő, Konami által forgalmazott cím arcává vált.

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

5 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

6 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

7 óra telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

8 óra telt el azóta...

Tovább nehezítik a Counter-Strike 2 skin cseréket, rengeteget kell várni

2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…

8 óra telt el azóta...

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

8 óra telt el azóta...