A 16 éves Oscar Costanza egy veleszületett neurológiai betegség miatt (az agya nem képes jeleket küldeni a lábaiba) nem tud felülni és járni. Most viszont egy olyan szerkezetet kapott, amivel nem csak kikelni képes egyedül a kerekesszékből, hanem segítség nélkül sétálni is tud.
Mindezt édesapjának, Jean-Louis Constanzának köszönheti, aki tulajdonképpen megtervezte a robotikusan működő exoskeletont, melyet a 2012-ben harmadmagával alapított Lander Crafttal álmodtak végül valósággá. A fantasztikus eszközt Wadercraftnak nevezték el, amely egészen új távlatokat nyit meg a mozgássérült, illetve a teljes bénulásban szenvedő emberek életében.
„Egy nap Oscar azt mondta nekem: „Apa, elvégre te egy robotikára szakosodott mérnök vagy. Miért nem készítesz egy robotot, ami segít nekem járni? „ – emlékszik vissza Jean-Louis Constanza, aki ezután neki is látott a kemény munkának. A járást lehetővé tevő eszköz teljes hangvezérléssel működik, ami a viselője hangjára engedelmeskedik. Ha Oscar fel szeretne állni, akkor csak annyit kell mondania, hogy „Stand up!”, vagyis állj fel, és máris kiegyenesedve várja a további utasításokat.
„Ezelőtt mindig szükségem volt valakire, ha mozogni szerettem volna, de most már nem, amitől sokkal függetlenebbnek érzem magam.” – mondta Oscar.
A Wandercraft exoja több nagy teljesítményű elektromos motorral rendelkezik a csípő-, térd- és bokaízületek tájékán, melyeket egy nagy akkumulátor és egy Intel Core i7-es processzorral felszerelt mikroszámítógép működtet. Az egyetlen hátránya a felszereltségéből adódik, ugyanis mindennapos felhasználásra még túl nehéz, illetve elég nagy helyet is foglal.
Emiatt még kereskedelmi forgalomban sem kapható, kizárólag kórházak és egészségügyi intézmények vásárolhatják meg. Jean-Louis szerint ez az elkövetkező tíz év alatt drasztikusan meg fog változni, és a Wandercrafthoz hasonló szerkezeteknek köszönhetően a kerekesszékektől is elbúcsúzhatunk. Ehhez azonban nem csak az kell, hogy az eszközök könnyebbek és kompaktabbak legyenek, hanem hogy hozzáférhető áron lehessen hozzájuk jutni. Jelenleg ugyanis több mint 45 millió forintba kerül egy ilyen gép.
Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…
2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…
Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…
Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…
Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…
2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…