Tech/Tudomány

Erős PC-d van? – Örülj, hogy nem Amerikában élsz, ahol tilos túl jó konfigot eladni

Talán senki számára nem meglepő, hogy az utóbbi időszakban igen nehéz például videokártyához jutni, ám úgy tűnik, Amerika egy-egy államában igen nehéz lesz egyáltalán PC-hez jutni, főleg ha valaki erős konfigot szeretne. Nemrég ugyanis új törvény született, ami szabályozza a energiafogyasztást. Ez azt jelenti, hogy hat államban erős PC-hez jutni gyakorlatilag lehetetlen lesz.

Hat amerikai államban nem vehetsz előre felépített gigaerős PC-t.

A szóban forgó energiaügyi előírásokat valójában 2016-ban fogadták el, néhány friss módosítást pedig a következő hónapokban fokozatosan vezetnek be. Az előírások nem az előre összeállított és eladott PC-k teljesítményét szabályozzák, hanem azok energiafogyasztását. Környezetvédelmi okokból nem lehet több az energiaigénye egy gépnek, mint 75 kWh/év.

A törvény értelmében tehát a gyártók és kereskedők nem árulhatnak olyan előre összeállított PC-t, mely meghaladja ezt az évi energiafogyasztást.

Nemrég a Dell is bejelentette, hogy emiatt nem tud Aurora gépeket szállítani Kaliforniába, Colorado, Hawaii, Oregon, Vermont és Washington államba.

Minden olyan megrendelés törlésre kerül, amely ezen államokból érkezett.

A Dell azonban csak az első gyártó, amely az új korlátozások miatt törli a megrendeléseket, valószínűleg hamarosan több gyártó is bejelentést tesz. A törvény értelmében ugyanis ennél nagyobb fogyasztású PC-t illegális lesz árulni az emberek számára.

Érdekesség, hogy akár egy Ryzen 5800-ból és GeForce RTX 3060 Ti-ből összeállított konfiguráció is túllépheti a megengedett fogyasztást.

Mindez azt jelenti, hogy aki ezekben az államokban él, sajnos kénytelen lesz valamivel gyengébb PC-vel beérni, hacsak nem tud maga mókolni a fogyasztás-beállításaival. Persze arra is van opció, hogy valaki átruccan egy másik államba erős gépet venni, ráadásul a konzolokra a szabályozás nem vonatkozik. Szóval lehetőség akad bőven.

Te mit szólnál, ha nálunk is ilyen szabályozást vezetnének be?

Borítókép: Linus Tech, Forrás: Gizmodo

DV

Korábbi cikkek

Jön a Mátrix 5. része, és ez nem biztos, hogy rossz hír

Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…

37 perc telt el azóta...

Feltörték a PS Portalt, hogy fussanak a PSP játékok, de sosem fogjuk látni

2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…

2 óra telt el azóta...

Botrány: halálos fenyegetések miatt fújták le a Nintendo bemutatóit

Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…

2 óra telt el azóta...

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

13 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

14 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

16 óra telt el azóta...