A világ egyik legjobbjainak tartott olasz Pininfarina autótervezői szerint így fognak kinézni a teljesen önvezető autók a jövőben.

Azon kevesek közé tartozom, akik úgy vélik, hogy ha a teljes önvezetés megvalósul, majd globális szinten leváltja az emberi irányítású általános közlekedést, az sokkal biztonságosabb utakat eredményezhet. Persze még akkor is meg kell lennie az emberi beavatkozás lehetőségének – vészhelyzet esetére, de alapvetően a közfelhasználása ténylegesen kimerülhet abban, hogy elvigyen minket A-ból B-be.

Amint eljön ez az idő – és úgy vélem, el fog jönni -, akkor az autógyárak tervezői a jelenleginél még nagyobb hangsúlyt fektetnek majd a járművek belső kialakítására. Minden a kényelemről fog szólni, és ez lehet majd az elsődleges szempont is az autó vásárlásakor is.

E gondolat mentén a Pininfarina vizionárius tervezői elképzelték, hogy nagyjából mire kell számítanunk akkor, amikor eljön majd ez az idő.

A jövőből a virtuális tervezőasztalra gurult teljesen elektromos, 5,4 méter hosszú és 1,4 méter magas járgánynak a Teorema nevet adták. Az alkotók saját szélcsatornával is ellátták az aerodinamikai hatékonyság maximalizálása érdekében: ezek a légcsatornák elölről hátrafelé irányítják a levegőt, ezzel is javítva a légáralmát növelve a Teorema hatótávolságát.

Mindeközben az utastér meglehetősen szokatlan, de nem egyedülálló 1+2+2 elrendezés alapján lett kialakítva – természetesen kizárólag az utasok kényelmére szabva. Mivel az autót teljesen önállóan közlekedő elektromos járműnek tervezték, ezért az első ülést a kormány hiányában előre tolták és forgatható, de a mögötte lévő négy másik ülés is átalakítható. A szélvédő nem mellesleg AR funkcióval (kiterjesztett valóság) is el van látva, ami nem csak fontos információkat mutat az utasoknak, de számos szórakoztatási lehetőséget is rejt.

Pininfarina szerint van egy Drive Mode és egy Rest Mode is, amely a belső teret egy „szociális térré alakítja át, amelyben az emberek mozoghatnak”.

A galéria megtekintéséhez bökj a képekre:

Mindezen túl nagyon nem mentek bele a jövő autójának technikai részletezésébe, a koncepció ugyanis csak autó-dizájn prezentációs céllal született.

Mindez azonban egészen érdekes tanulsággal is bír; a fenti képek ugyanis azt mutatják, hogy a világ legkreatívabb és legjobb olasz autótervezői (akik a Ferrari 250 GT SWB-t, a Peugeot 504-et, az Alfa Romeo Brera és a Battista-t is tervezték) így képzelik el a valamikori jövőben az utakat szelő járműveket. Ez a jövő persze még csak egy álom, előbb ugyanis a teljes és biztonságos önvezetést kellene kifejleszteni, majd valamelyest át kellene alakítani rá a jelenlegi infrastruktúrát is.

Te mit szólsz, örülnél, ha valóban ilyenek, vagy ehhez hasonlóak lennének az autók a jövőben?

via – Motor1, Engadget

https://leet.hu/?s=glorious&post_type=product

×