Tech/Tudomány

Épp csak kigurult máris lángol! – Szénné égett egy új Tesla Model S Plaid

Éppen csak megjelent a Tesla legújabb elektromos járgánya, a Model S Plaid, máris drámai hangvételű cikkek születnek róla. Június 29-én este 9 óra tájékán egy igen különös bejelentés érkezett a pennsylvaniai Haverford tűzoltóságára. A bejelentő ugyanis egy lángoló Teslát vélt felfedezni, ami éppen leirányította magát az úttestről.

A Gladwyne-i tűzoltóság is részt vett az oltásban, a kikerült jelentésből pedig kiderül, hogy az oltás mintegy 90 percen keresztül tartott, a tűz okát azonban nem sikerült még megállapítaniuk. Az oltási munkálatokról képeket is megosztottak, melyeken jól látszik, hogy az új Tesla valósággal a földdel lett egyenlő.

A legrejtélyesebb dolog azonban az, hogy a Teslában senki sem ült, a hatóságok pedig egyszerűen nem találják az autó gazdáját.

Az Electrek portál itt megjegyzi, hogy egyáltalán nem gyakori, hogy egy elektromos autó így kigyulladjon – még nagyobb sebességű baleset esetében is ritka -, sőt mivel senki nem ült az autóban könnyen meglehet, hogy szándékos gyújtogatásról van szó. A Tesla ugyanis nem képes az önvezetésre, kizárólag a „Smart Summon-nal”, de ebben az esetben is kis sebességgel, kis távon halad a tulajdonos felé, míg a vezetés rásegítés is csak a sofőr jelenlétével használható.

Sőt, korábban Elon Musk is azt nyilatkozta, hogy a Tesla Model S Plaid kiszállításaival egy kicsit késni fognak, ugyanis minden autó biztonsági átvilágításon esik át az újabb típusú akkumulátorok miatt.

UPDATE: A Reuters legfrissebb információi szerint az autóban ült a tulajdonos, amikor az kigyulladt, aminek az ajtaja nem nyílt ki. Nem sokkal a robbanás előtt sikerült erővel kijutnia a Teslából, ami ezután még métereket haladt tovább a sofőrje nélkül. A Tesla nem kommentálta a hírt, amint megteszik frissítjük a cikket.

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Egy elfeledett 90-es évekbeli FPS shooter most komoly frissítést kap

2024.04.02. - Doom, Half-Life, Quake. A 90-es évek mozgalmas évtized volt az FPS játékok tekintetében,…

30 perc telt el azóta...

Így nézd meg, hogy a Windows 10 / 11 hány pontot ad a gépedre

2024.04.02. –A legtöbb PC felhasználó örömszerzés céljából állítja össze az éppen aktuális számítógépet. Az emberekben azonban…

60 perc telt el azóta...

Nagyobb eséllyel lesz beteg, aki kocsma, vagy étterem mellett lakik

2024.04.02. - Mind tudjuk, hogy mennyire fontos az egészséges étkezés. Fontos, hogy minden, az egészséges…

1 óra telt el azóta...

Horrorjátékok is búcsúznak az Xbox Game Pass kínálatából áprilisban

2024.04.02. - Miközben minden Xbox Game Pass előfizető nagyon várja már az érkező játékok bejelentését,…

2 óra telt el azóta...

Legrosszabbkor merül a kontroller? Az Xbox megoldhatja a problémát

Gábor János 2024.04.02. - Te is rendszeresen úgy jársz, hogy várod a nap végét, amikor…

3 óra telt el azóta...

Nem áprilisi tréfa volt a kacsákkal lövöldözős túlélőjáték, a Duckside

2024.04.02. - Nem is olyan rég még azért voltam megőrülve, mert kiderült, hogy tényleg készül…

3 óra telt el azóta...