Ha minden olyan ütemben halad, ahogyan azt Elon Musk és csapata tervezi, akkor még idén elrajtolhat a globális internetszolgáltatás, a Starlink.

Elon Musk régóta dédelgeti a világinternet szőtte álmait, amely nagyon úgy tűnik, hogy idén szeptemberben tényleg valósággá is válik, akkorra lesznek képesek az egész bolygón átívelő lefedettséget biztosítani. Ez önmagában még nem jelenti azt, hogy azonnal rohanhatunk is előfizetni rá, ugyanis ezután következik az igazi kihívás: az engedélyeztetés.

Sikeresen telepítettünk körülbelül 1800 műholdat, és amint mindezek a műholdak elérik a működési pályájukat, folyamatos globális lefedettséget fogunk biztosítani – ez olyan szeptemberre lesz várható” – mondta a Starlink és a SpaceX elnöke, Gwynne Shotwel.

Ha hihetünk Musk év elején tett állításainak, akkor a Starlinket használók 300mb/s sebességgel netezhetnek a világon bárhol, ami a későbbiekben, vagyis még több műhold fellövése után (12.000-et terveznek) ennek a dupláját is biztosítani tudják. Shotwel azt is elárulta, hogy szolgáltatásukat jelenleg 11 országban tesztelik, sőt, 500.000-en már elő is rendelték a szolgáltatást.

Mindeközben a Gizmondo azt is megjegyzi, hogy a Tesla vezér ismét túloz, ugyanis amerikai mérések alapján közelében sincs a kommunikált sebességnek a Starlink. A portál szerint Michiganben és Wisconsinban például a helyi vezetékes szélessávú szolgáltatókhoz képest jóval alacsonyabb letöltési sebességet kapnak a felhasználók, ami összevetve a szolgáltatás tervezett árával eléggé problémás.

Ezzel szemben az is igaz, hogy a fent említett sebességet szeptemberre ígérik, jelenleg pedig csak az alfa és béta tesztelések zajlanak, melyekben bőven lehetnek még fennakadások. A Starlink egyébként Magyarországon is elérhető lesz, de erre 2022-ig még várnunk kell – a hivatalos oldalon viszont már elő lehet rá regisztrálni 99 dollár, vagyis közel 30.000 forintér fejében.

via – Reuters, Gizmondo Australia, HVG

https://leet.hu/termekek/ujdonsagok/

×