A modern hadászat egyre inkább fókuszba helyezi az embert és a mesterséges intelligenciát – esetleg a kettő kombinációját, melyek jelenleg olyan fejlesztésekkel büszkélkedhetnek, amik néhány évtizeddel ezelőtt még bőven a sci-fi filmes kategóriába csúszott volna.
Akadnak már önvezérlős drónok és szuper fejlett éjjellátók, most viszont az Oculus VR alapítója, Palmer Luckey és a Twitter korábbi vállalati stratégiáért felelős alelnöke, Elad Gil még ezeknél is többet ígérnek. A hadászattal mindkettejüket egyetlen cég, a szupergyorsan fejlődő Anduril köti össze, amelybe több másik vállalattal és üzletemberrel karöltve pont most fektettek 450 millió dollárt.
Az Anduril olyan, a lehető legmodernebb harcászati technológiákkal kísérletezik – és fejleszt, mint többek között a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás, a számítógépes látás, különböző érzékelők fúziója, az optika és az automatizálás, vagy a robotika.
„Az a küldetésünk, hogy átalakítsuk az Egyesült Államok és szövetségeseink védelmi képességeit a mai harctereket alakító technológiákkal, beleértve a mesterséges intelligenciát, a gépi tanulást, a szenzorfúziót és az autonóm rendszereket” – mondta az Anduril társalapítója és vezérigazgatója, Brian Schimpf.
A vállalat valóban szupergyorsan ér el hihetetlen üzleti sikereket. Kevesebb mint három év alatt vált kísérleti programból nyilvántartásba vett programmá – ez a nemzetbiztonsági területen a leggyorsabb programváltás 7 évtized óta. Persze fejlesztésekben sem maradnak el, hiszen a Ghost 4 típusú autonóm drónjukért repüléstechnológiai innovációs Edison-díjat is nyertek, jelenleg pedig terepmunkát végeznek az amerikai és brit hadsereggel.
Egyelőre – és nyilvánvalóan – nem tudjuk, hogy milyen elképesztő új eszközökön dolgoznak Palmerék, de ha hihetünk az ígéreteinek, akkor ez fogja elhozni az „újgenerációs” katonaságot.
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…