Itt az ideje, hogy a magyar Warzone közösség megmutassa hová ugranak a legszívesebben a Call of Duty battle royale módjának meccsei során.

A harmadik szezon kezdeténél sokan azt hitték, hogy egy teljesen új pályát kapunk, de a Call of Duty fejlesztői másképp gondolták, és megtartották a népszerű pályát. Természetesen azért elég sok mindenben megváltoztatták, hogy ne unják meg a játékosok. Az új map másik évszakban pompázik és olyan új POI-kal lett ellátva, mint például a Summit, Factory és az Array, míg a többi helyen kisebb változtatásokat végeztek. Ilyen átdolgozott helyszín például az Airport, Stadium és a Salt Mine.

Remélhetőleg eleget tudtatok játszani, hogy kialakuljon bennetek egy kedvenc hely ahova szerettek ugrani. Biztos mindenkinek megvan a sajátos szokása, és ezek a szokások eltérhetnek nemzetekként, esport csapatként és játékstílusként is.

Én például a jó öreg Port-ot tartom az egyik legjobb ugrás helynek.

Nagyon sokat játszottam a Call of Duty 4-gyel, így Port jobb oldalát nagyon jól ismerem és egy kicsit nosztalgikus is számomra. Ráadásul általában van egy jó contract, illetve rengeteg épületet találhatunk, ahol lehet lootolni, szóval sokszor már a contract teljesitése elött megvan a Loadout drop-ra a pénz.

Ezúttal arra vagyunk kíváncsiak, hogy mi magyarok hova szeretünk ugrani a megújult mapon.

Szavazzatok és egy későbbi bejegyzésben ismertetjük nektek, hogy a magyar közösség a map melyik részére szeret ugrani a legjobban!

Hova szeretsz a legjobban ugrani az új Warzone mapon?

Summit
Military Base
Salt Mine
Array
TV Station
Airport
Superstore
Storage Town
Factory
Stadium
Lumber
Boneyard
Train Station
Hospital
Downtown
Farmland
Promenade West
Promenade East
Hills
Park
Port
Prison
Általában mindig máshova ugrok

Created with Poll Maker

Remélhetőleg sokan szavaztok majd, hogy az adatok elég szélesek legyenek.

https://leet.hu/termekek/pc/pc-hardver/pc-videokartya/

×