Ideje felülni kicsit a nosztalgiavonatra.

A PlayerUnknown’s Battlegrounds egy battle royale játék, melyet Brendan Greene tervezett és a PUBG Corporation fejleszt. A játék 2017. március 23-án jelent meg korai hozzáférésű játékként a Steamen, majd 2017. december 21-én került ki az 1.0-s verziója.

Azóta bizony sok víz lefolyt a Dunán, manapság is érkeznek még frissítések a játékhoz, a spájzban pedig már a 2.0-ás verzió várakozhat. Ideje felülni kicsit a nosztalgiavonatra, ebben a bejegyzésben 10 érdekes tényt gyűjtöttünk össze a játékkal kapcsolatban. Az igazi veteránoknak talán egyik sem lesz meglepetés, de könnyen lehet, hogy még számukra is tudunk újat mutatni.

A PUBG 0 dolláros marketingbüdzsével startol el

Bizony, a PUBG akkori studiója, a Bluehole Inc. gyakorlatilag nulla dollárt költött marketingre. A PUBG hihetetlen sikere teljesen a közösségén múlt. Az akkoriban „menő” ARMA 3 és H1Z1 mellett hamar népszerű lett az újonc is a Twitch és YouTube tartalomgyártók körében és pillanatok alatt eljutott a játékosok nagy részéhez a PUBG híre. Azóta pedig rengeteg stúdió is a YouTube/Twitch kampányra épít, elég csak a Valorant beta dropra gondolnunk.

PlayerUnknown személye

Sokan azt hitték, hogy a PlayerUnknown kifejezés a játék címében csak hangzatos kitaláció. Hamar kiderült persze, hogy a játék atyjának a nickneve ez, bár alapból valóban nem terveztek a használatával. Battlegrounds néven jelent volna meg a PUBG, de a hasonló nevű film miatt ez jogvédett volt. Természetesen nem újoncként vágott bele a projektbe, ő készítette el az ARMA 2 DayZ: Battle Royale játékmódját, melyet a Battle Royale című japán film inspirált.

A “WINNER WINNER CHICKEN DINNER” eredete

A PUBG játékosok jelentős többsége a „Winner Winner Chicken Dinner” kifejezéssel a játékban találkozott először. Az eredeti azonban egészen az 1930-as évekig visszanyúlik. Akkoriban az általános tét 2$ volt a kaszinóban, mely épp egy finom csirkevacsi megvételére volt elég, ha fortuna is kegyes volt a játékoshoz.

Rekord rekord hátán

A PUBG törte előre az utat a manapság is rettentően népszerű BR címeknek, mint az Apex és a Fortnite. 2017-ben a PUBG megdöntötte az egy időben játszó Steam játékosok rekordját 1.3 millió játékosokkal. Nem volt megállás, az abszolút rekordot 2017 decemberében állították be, ekkor több mint 3 millió játékos harcolt egy időben a játékban. Ezt azóta sem sikerült még csak megközelíteni sem Steamen.

Több tízezer csaló is repülhet hetente

Sajnos ahogy minden online játéknál, úgy a PUBG-nál is elkerülhetetlen a csalók megjelenése. Az elmúlt években az sem volt ritka, hogy százezer felhasználó repüljön egy hét alatt. Azóta sem sikerült megoldani teljesen a csaló kérdést a felhasználói visszajelzések alapján.

Mit is jelent az Erangel név?

A PUBG első pályájának neve mögött is érdekes sztori húzódik. A pálya elnevezésekor Brendan Greene a lánya előtt szeretett volna tisztelegni. A lány neve Eryn, kire sokszor angyalként („Angel”) hivatkozott a fejlesztő a mindennapokban. Így már nem nehéz kitalálni, hogy az Eryn és Angel szavakból alkotta meg a PUBG első szigetének elnevezését.

A PUBG rengeteg valódi helyszínről is inspirálódott

A suli melletti uszoda egy az egyben mintázza a Csernobil melletti falu, Pripjaty elhagyott uszodáját. Sok játék feldolgozta már ezt a helyszínt, (STALKER, COD4, CS:GO) így egyáltalán nem meglepő, hogy itt is felbukkant ez az ikonikus helyszín.

A bázis óriás fémrácsa talán a legérdekesebb valóságban is létező helyszín. Szintén Csernobil mellett áll a DUGA-3. Ami egyfajta radarállomás volt a hidegháború alatt és az esetleges amerikai atomrakéták felderítésére használták. A jele olyan erős volt, hogy az alacsony frekvenciájú rádióadókon folyamatosan lehetett hallani az Orosz fakopáncsnak keresztelt állmást. (DUGA-3)

A föld alatti hangárok a sosnovkai támaszponton nagyon hasonlítanak a szovjetek által Csehországban hátrahagyott hangárokra.

Szintén a katonai bázison található földről indítható légvédelmi rakéták szintén létező objektumok. Jó eséllyel az 5V27D névre hallgatnak.

A bázis silóit pedig gyanús, hogy az RS-24s-t tároló silókról mintázták.

A képek forrása: https://pubg.blog.hu

Ti milyen érdekességeket ismertek még a PUBG-vel kapcsolatban?

×