A Sony tarsolyában megannyi értékes, de elfeledett kincs lapul, melyeknek nagyon örülnénk, ha visszatérnének PlayStation 5-ön.

Abban talán nincs vita a játékosok között, hogy jelenleg a Sony belső stúdiói készítik a világ legnívósabb játékait, melyek tulajdonképpen önmagukban képesek eladni a PlayStation konzolokat. De ez talán így is van rendjén, hiszen amióta világ a világ az ilyen exkluzív játékokkal lehet eladni egy játékgépet, a Sony pedig mostanság verhetetlen ebben.

A Days Gone esete azonban emlékeztetett minket arra, hogy ha valami nem pont a tervek szerint sül el, akkor képesek pillanatok alatt beszántani akár egy komplett franchise-t is – tűnjék az bármilyen ígéretesnek. A zombihordás motorozós játék ugyan nagy valószínűséggel már nem éli meg a sorozattá válást, John Garvin, a játék direktora azt mondta egy interjúban, hogy a Sony a fejlesztései sorsáról a Metacritic pontszámok alapján dönt, ami ha nem épp pozitív, akkor szemrebbenés nélkül lendíti a kaszát.

Nos, ez az állítás így önmagában azért nem teljesen állja meg a helyét. Mindezt rendkívül jól példázzák azok az egyébként kiemelkedő és a maguk nemében egyedi alkotások, sorozatok, melyek hiába kaptak túlnyomó többségben pozitív kritikákat és éltek meg több fejezetet, mégis kiadták az útjukat – de legalábbis hosszú-hosszú éve már nem kaptak folytatást.

Az ilyen kiváló sorozatokból pedig bőséggel akad a Sony tarsolyában, így összeszedtem egyet-kettőt, amiknek őszintén tudnánk örülni, ha visszatérnének az újabb generáción.

inFamous

inFAMOUS inDEPTH: Ranking the inFAMOUS Games - YouTube

A szuperhősös-mutánsos sorozat egészen ígéretesen kezdődött Cole MacGrath történetével, igaz maga a hős karaktere annyira nem tudott a játékos szívéhez nőni – az enyémhez legalábbis nem sikerült. Mindenesetre az első két epizód egy kifejezetten szórakoztató darab lett, amely sokkal, de tényleg sokkal jobb alternatívája volt a Prototype-nak.

Aztán jött a Second Son, amit a PS4-el együtt promóztak, és ha nem is lett elsöprő erejű kritikai siker, az eladási mutatói rendkívüliek voltak. 2014-ben például a Sony leggyorsabban fogyó játéka, amiből aztán összesen kb. 6 milliót ki is tudtak szórni. A First Light kiegészítő sem volt egy rossz irány, azonban ez volt a sorozat mélypontja a maga 73-as Metacritic átlagával.

A Sucker Punch viszont – hiába a korábbi három kiválóság – otthagyta az inFamous-t, hogy aztán 2018-ban meglepjenek minket egy Ghost of Tsushimával. Jó deal volt, de azért örülnénk egy inFamous folytatásnak is.

Resistance

Sony, What Happened To Resistance?

Az Insomniac Games egy igazán rendkívüli csapat. A Leet Podcast egyik adásában már értekeztünk a munkamániások őrületes fejlesztési tempóján, melyen el-elpislogva azért nem nagyon csodálkozhatunk, hogy egy újabb Resistance már nem fért bele az idejükbe.

Pedig a Sony egyik legjobb és legegyedibb akciójátéka volt ez, ami három tényleg kiváló részt élt meg, illetve egy hasonlóan minőségi PSP-s etapot is kapott. A Resistance viszont 2011-ben a PS3-mal búcsúzott, és ugyan nagyon reménykedünk a sorozat visszatértében, ez nagy eséllyel már sosem fog megtörténni.

A csapat továbblépett, akik 2014-ben a Sunset Overdrive-ot, 2016-ban a Ratchet & Clankot, 2018-ban a Pókembert, 2020-ban a Miles Moralest, 2021-ben a R&C: Rift Apart-ot szállították, de már javában dolgoznak a kedvenc pókfejünk következő kalandján is. Érthető hát, hogy miért van mellőzve a Resistance, de két pókfej között azért megnéznénk egy újabb kiméra-inváziót is.

Jak & Daxter

JAK & DAXTER : THE PRECURSOR LEGACY - TRAILER 02 (2001) - YouTube

A Naughty Dog a Crash Bandicoot után Jak és Daxter párosra koncentrált, amely a PlayStation konzolok egyik, ha nem a legjobb platformere lett. Noha a játékot valóban a stúdió legjobbjai között tartják számon, a Sony legmegbecsültebb gárdája egy ideje már nem foglalkozik a két jóbaráttal – és nagyon úgy tűnik, hogy ez így is marad.

Az Insomniac-hoz hasonlóan a Naughty Dog is eléggé elfoglalt egy stúdió, ezért ha felállítottak egy fontossági sorrendet, annak bizonyosan az alján helyezkedik Jak és Daxter. Persze a remény hal meg utoljára és most, hogy lezárták Nathan Drake történetét, illetve pontot raktak Joel és Ellie megrázó kalandjának talán ismét elővehetik egyszer valamikor.

Killzone

Retired Killzone website puts future of franchise in question | Metro News

A Sony másik belsős stúdiójának, a Guerilla Games elfeledett gyöngyszeme a Killzone, amely utolsó részét 2013-ban a PS4 mellé csomagolva kaptuk. A sorozat története 2004-ben, a PS2 korszakában kezdődött, ez volt ugyanis a japánok válasza a Halo sikerére.

A Halo-gyilkosként emlegetett Killzone ugyan semmilyen téren sem közelítette meg a legnagyobb vetélytársát, a folytatások miatt egyáltalán nem kellett szégyenkeznie a csapatnak. Sőt, a második rész botrányos startja ellenére is egy klasszikussá vált, amely méltán érdemelte ki a PS3 legjobb FPS-ének titulusát.

A fősodorban negyedik Shadow Fall azonban közel sem lett olyan, amilyennek ígérték, így ahelyett, hogy a csapat egy újabb Killzone fejlesztésébe kezdett volna úgy döntöttek inkább, hogy valami újjal próbálkoznának. Ebből lett végül a nagy sikerű Horizon: Zero Dawn, aminek a folytatásán dolgoznak éppen, ezért aligha valószínű, hogy a közeljövőben térnének vissza a „bukott” sorozathoz. Kár érte, kiváló ügynök volt…

Sajnos, nem sajnos, még bőséggel akadnak magukra hagyott sorozatok, ilyen például az egyik legjobb versenyjáték „evör”, a MotorStorm, a taktikai akciók mestere, a SOCOM, vagy a Splinter Cell Sony-s inkarnációja, a Syphon Filter.

Na és te melyiket látnád viszont leginkább a PS5-ön? Vagy jobb lenne a sírban hagyni őket? Írd meg nekünk kommentben!

×