Utolsó napjaihoz ért a Bundesliga TOTS felhozatala, ilyenkor már nehéz olyat mutatni, ami megüti a felhasználók ingerküszöbét. Erre tesz kísérletet az U-23 legújabb TOTS lapja, Dani Olmo.
2020 nyarán többek megdöbbenésére Olmo az RB Leipzig csapatát választva lett Gulácsi, valamint Orbán társa a keretben. Érdekes csere volt, mivel Werner helyére érkezett, ám míg a német félterületekből induló csatár, addig Dani leginkább 10-es poszton lubickol, ez többször is problémás volt idén Lipcsében. Statisztikái zöldfülű létére egészen szépre sikeredtek, bár gólokban talán többet is lehet várni tőle, mint 5. Gólpasszokat tekintve már sokkal rózsásabb a szituáció, ezen téren össze focizott kerek 10-et. A Barca-akadémián pallérozódó spanyol fiatal már most borzasztóan kalandos karriert tudhat magáénak, megjárta többek közt a zágrábi Dinamót.
Mi a helyzet Olmo FIFA jelenésével?
A mostanit leszámítva négy különböző variánssal áldották meg Kanadából. Kapott sima kártyája mellé egy BL, valamint két IF témájú lapot. Legerősebbnek a fent említettek között a 84-es In-Form-ja számít, tehát nála is volt hová fejleszteni, tekintve egyik sem volt igazán használható, tempója miatt legfőképp.
Most kidobott TOTS Moments SBC-je igazán komoly támadó középpályás opciót kínál a Bundes alakulatokba.
Olmo ezeket a statisztikákat vonultatja a maga oldalán In-Game:
Támadó szerepkörben kifejezetten komoly erősítés lehet, ám mindenképp kell mellé egy, vagy kettő védekező típusú lap.
Pro:
- Gyorsulás(99), Egyensúly(99), Agilitás(92), Labdabirtoklás(), Labdavezetés(), Helyezkedés(), Meglátások(), Rövid passzok(91), Állóképesség(94)
- Nemzetiség: Spanyol, Liga: Bundesliga
- 5 Csillagos Skill Moves, 4 Csillagos Week Foot
- WorkRates
- Kedvező árazás
Con:
- Reakció(87), Befejezés(87), Ugrás(75), Erő(74), Agresszió(77)
Itt láthatod mivel kell cserébe szolgálnod:
1. Dani Olmo
- Bundesliga játékosok száma: min.1
- IF, vagy TOTS lapok száma: min.1
- Csapatértékelés: min.86
- Csapatösszhang: min.60
- Jutalom: Dani Olmo TOTS Moments – 91 OVR
Érdekes adalék továbbá, hogy míg LaLiga TOTS időszak alatt mindössze egy U-23-as SBC-vel lettünk megtoldva, addig a Bundesligából ez már a második Jude Bellingham mellett. Ez nagyszerűen rámutat, mennyi tehetség lakozik a német élvonalban, bár a legtöbb fiatal leginkább lépcsőfokként tekint a Bundes-kalandra.
Árban hova célozzak, mikor neki vágok?
- Ps: 187.500 Coin
- Xbox: 188.500 Coin
- Pc: 220.500 Coin