Noha a CD Projekt RED legutóbbi online blokkjában rendkívüli sikerről és nagyívű fejlesztési tervekről számolt be, még közel sincsen kint a slamasztikából. A több frontos pereskedés ugyanis még közel sem ért véget, sőt, a legújabb fordulatok alapján még csak most kezdődik a java.
Május 18-án egy közleményt adott ki a lengyel stúdió a bírósági perek állásáról, melyből kiderül, hogy az ellenük benyújtott négy pert a bíróság összevonta, így egyetlen nagy, „megaperrel” kell a továbbiakban farkasszemet nézniük.
A perek közül kettőt már 2020 decemberében és 2021 januárjában megismerhettünk, melyeket a befektetők indítottak azt állítván, hogy félrevezették őket a Cyberpunk 2077 állapotát és játszhatóságát illetően a last-gen Xbox One és PlayStation 4 alapgépeken. A másik két pert nem részletezte a CDPR bejegyzése, de mivel ezek egybe lettek kötve, feltehetően hasonló jellegűek.
Azt azért nem mondhatni, hogy a stúdió vezetői derűlátóak lennének, de korábban azért azt mondták, hogy mindent megtesznek azért, hogy bizonyítsák az igazukat. Ez mondjuk a fogyasztóvédelmi oldalról egészen nehéz lesz, hiszen a megjelenés előtti pár napban a CDPR egyik vezetője konkrétan azt találta mondani, hogy a Cyberpunk 2077 meglepően jól fut az előző generációkon is – igaz ez még talán védhető is, ha az erősebb példányokra, a One X-re és PS4 Pro-ra hivatkoznak majd.
Azt azonban nem lehet elvitatni, hogy valóban mindent megtesznek a játék befejezéséért, a legutóbbi nagyobb frissítés alkalmával nem csak több száz hibát gyomláltak ki, de sikerült valamelyest gördülékenyebbé is tenni a problémás konzolokon.
2024.04.02. - Mind tudjuk, hogy mennyire fontos az egészséges étkezés. Fontos, hogy minden, az egészséges…
2024.04.02. - Miközben minden Xbox Game Pass előfizető nagyon várja már az érkező játékok bejelentését,…
Gábor János 2024.04.02. - Te is rendszeresen úgy jársz, hogy várod a nap végét, amikor…
2024.04.02. - Nem is olyan rég még azért voltam megőrülve, mert kiderült, hogy tényleg készül…
Gábor János 2024.04.02. - Tízezrek ugrottak rá az első pillanatól a Steam új sikerjátékára, ami…
2024.04.02. - Nem sokkal azután, hogy a Rockstar hivatalosan is bejelentette a GTA 6 megjelenését,…