Egy CS:GO moddernek nagyon hiányzott a régi Cobblestone pálya, így volt bátorsága visszaállítani azt, eredeti formájába.

2013-ben a Winter Offensive frissítéssel jelent meg a Cobblestone map a Counter-Strike: Global Offensive játékban. A map azóta persze számos változáson ment keresztül a sorra érkező frissítések során, szóval az a verzió, amivel ma játszani lehet, nem igazán olyan, mint a régi. Egészen más élmény, mint a veteránok számára.

Ám egy modder most visszahozta a régi Cobblestone pálya élményét.

 

A pálya ráadásul bárki számára kipróbálható, ugyanis WorkerQ a Steam Workshopban is elérhetővé tette azt, Cobblestone 2013 Remastered néven.

„Felejts el mindent, amit jelenleg tudsz a Cobblestone-ról. Menj vissza az időben, amikor az egész elkezdődött. Ez az első, 2013-ban kiadott verzión alapul, megpróbálom az eredeti elrendezést visszahozni, vagyis nincs semmilyen drasztikus változás” – írta a modder. A moderátor ezen kívül új megvilágítást rendelt a pályához, és HDR-ben (High Dynamic Range) készítette el, ami azt jelenti, hogy élénkebb és fényesebb a látvány.

Ha szívesen játszanál a 2013-as stílusú Cobblestone pályán, itt megtalálod. Érdemes megjegyezni, hogy a fejlesztés egyelőre még folyamatban van, de az alkotó nyitott a visszajelzésekre.

Neked melyik Cobblestone változat tetszik jobban. A régi vagy az új?

https://leet.hu/termekek/pc/pc-hardver/pc-videokartya/

×