Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy magyar szakácsfiú, aki hamubasült pogácsával teli batyuját nyakába véve indult el a messzeségbe szerencsét próbálni. Így is kezdődhetne a kalandos népmesébe illő történetünk, ami különös mód mindenki szeme előtt, az internet korában zajlott, mégsem zengik a regét itt, a Kárpát-medencében.

Pedig e história főszereplője mintha a népimeséink lapjairól lépett volna a modern kor világába, hiszen az ő mendemondája is azzal veszi kezdetét, hogy volt vala egy szegény legény, aki mert egy nagyot álmodni…

90-es évek vége, a 2000-esek eleje. Olivér ekkor ismerkedett meg a Quake 3 nevezetű csodával, amin azon nyomban elámult. Otthon viszont nem igazán tellett olyan szörnyetegre, ami hajlamos megbirkózni a programmal, na meg internetre sem, ami akkortájt egyébként is kuriózum volt és nem csak az Alföldön innét, hanem onnét Pécsett is, ahol történetünk nem mellesleg játszódik.

Hősünk úgy dönt, nem hagyja annyiban a dolgot, s holmiját a nyakába véve az irányt a legközelebbi számítástechnikai klub felé vette, ahol a hét arra érdemes masinériának valamelyikén hódolhatott csodálatának. Itt sokszor ugyan csak mások játékának nézése jutott kenyeréül, de mivel sosem volt egy telhetetlen legény, ő már ennek is örült – meg hát így nem csak mások játékát ismerhette meg, de sokszor még segített is nekik jobbá válni benne.

Aztán az ezredforduló októberében az egyik barátja megmutatta neki az éppen akkor zajló – első – World Cyber Games nevezetű eseményt, vagyis az Esport Olimpiát – amelyen akkor négy játék kapott helyet; a FIFA 2000, az Age of Empires II, a StarCraft, és természetesen a Quake 3: Arena.

Olivér ekkor döbbent rá legelőször, hogy neki ez az élete.

A klubba járás egészen 17 éves koráig tartott, amikor is megkapta végül első saját számítógépét – kezdetét vehette hát a sokaknak történelmi fogalomként létező lan-parti korszak.

De az élet nem csak játék és mese, ezért földhözragadtabb célokra is szükség volt, így választotta végül a szakács pályát.

2006-ban pedig minderről hivatalos okiratot is szerzett, majd elérhető közelségben – tehát Pécsett – helyezkedett el, a helyi bendőket finom falatokkal megtöltendő szakácsként. Fizetés így, fizetés úgy, a 85 ezer forint 2008-ban sem számított már olyan nagyon jó keresetnek – főként, ha azért heti 6 nap/10+ órákat kell melózni -, ezért kalandos útjába vágván Olivér úgy határozott, hogy átlépi a magyar határt, és az irányt 800 fonttal a zsebében Anglia felé veszi.

Brit földön a konyhából a felszolgálásba került át, ami a nyelvtanulás szempontjából sem volt egy ördögtől való dolog. Nem sokkal később a szeretett, de odahaza hagyott PC-je is követte őt, így a hosszú munkanapokat ismét a Quake 3-ban vezethette le. A sok gyakorlás pedig meg is hozta a gyümölcsét, még ha azt akkor még nem is kóstolhatta meg nagyon, mivel nevezett az Electronic Sports League, vagyis az ESL online Quake bajnokságára, ahol magyar vitézségével egészen a negyedik helyezésig lőtte magát, később pedig az ESWC San Jose kvalifikációján csípte meg a dobogó második fokát.

Az öröm nem tartott sokáig. Jött a hír hazulról, hogy az alkoholfüggő édesapja elhunyt, aki búcsúzóul egy kis kölcsönt is hagyott a családra. A váratlanul nyakába zúdult nem mindennapi problémát úgy sikerült megoldani, hogy áruba bocsátották a családi házukat, amiből ki tudták fizetni a megboldogult fater tartozásait.

Szerencse, avagy sem, ebből az összegből még maradt annyi, hogy Olivér immáron már Leeds-ben fel tudjon mondani a vendéglátásban, hogy minden figyelmét az időközben beköszönő és rendkívül népszerűvé váló League of Legends-nek, és az atodidakta grafikusi tanulmányainak szentelje.

Hogy miért pont ez?

Nos, mert Olivér elhatározta, hogy nem halogat és ül tovább a babérjain, tesz az álmaiért, és bekerül végre egy esport szervezetbe, ahol ha már játékosként nem is, de menedzserként megmutassa mi mindenre képes. Azonban tudta, hogy a „hagyományos” módon neki már nem sok esélye van bekerülni egy ilyen szervezetbe, ezért egy olyan munkát kellett választania, amit nem csak viszonylag „könnyebben” tanulhat meg, de még érzéke is van hozzá, és amire minden ilyen cégnek szüksége van – így vágott bele hát a grafikusi önképzésbe.

A siker viszont rendre elkerülte, egyszerűen sehová sem kellett, időközben pedig a félretett pénz is rendkívül megcsappant, majd újabb 6 hónappal később teljesen el is fogyott. Ekkor már nagy volt a baj, hiszen akkor – a gazdasági világválság közepette – nem nagyon termett munka minden bokorban, a lakbért viszont ugyanúgy elkérték, amire már nem volt elegendő pénze.

Olivér az utcára került, nem volt hová mennie – az eső pedig esett, pont mint a filmekben.

A legnagyobb szerencséjére egy barátja a segítségére sietett, aki felajánlott neki egy szobát, amit készséggel el is fogadott, de az esportról szőtt álmairól a megpróbáltatások és a sorozatos elutasítások miatt lemondott. Újra pincérnek állt, és kezdett egyenesbe jönni.

Nem sokkal később azonban az élet újból meglepte őt: az Fnatic közzétett egy álláshirdetést, mely szerint grafikus gyakornokot keresnek. Olivér – fogadalom ide, vagy oda – azonnal kapott az alkalmon és felhívta az esport organizációt, akik pár próbamunkát követően úgy döntöttek, hogy szívesen elbeszélgetnének vele személyesen is a londoni irodájukban.

Kalap, kabát, pár pillanattal később Olivér már az Fnatic központjából sétál ki, mosollyal az arcán: felvették.

Üröm az örömben, hogy fizetetlen gyakornoki munkára, ezért újabb dilemma következett: felmondjon a szinte biztos munkahelyén, vagy ugorjon fejest a semmibe, reménykedve abban, hogy újból rámosolyog a szerencse. Hősünk ez utóbbit választotta, köszönhetően édesanyja hathatós segítségének, aki anyagilag megtámogatta a nagyot álmodó fiát.

Ahhoz viszont, hogy kijöjjön  a kapott összegből nagyon sokat kellett kalkulálni, osztani és szorozni az élet minden területén. Így kötött ki végül a Walthamstow London gettójában, ahol hat bulgár munkással osztozott a szálláson – akikkel egyébként egészen jól kijött. A napi rutin az alábbiak szerint alakult: 1 óra utazás a munkába, majd 1 óra vissza, a napi költségvetésbe pedig egyetlen kebab ára fért csak bele.

Így jött ki.

Aztán lejárt a három hónapos próbaidő, az Fnatic pedig szépen megköszönte a magyar kalandor minden eddigi munkáját és kész volt búcsút venni tőle. A sales manager viszont másként gondolta a dolgot, akinek sikerült meggyőznie a vezetőséget Olivér maradásáról, akit aztán mint Shop Manager alkalmaztak tovább.

A megnevezés ugyan csalogató, a mézesmadzag mögött viszont kemény munka várta, amibe nem csak a teljes grafikai portfólió kialakítása, a merch. termékek egyengetése, hanem a raktár rendben tartása és a webshop teljes üzemelése is beletartozott.

De legalább már bent volt a dolgok sűrűjében!

A következő lépcsőfokot az jelentette, amikor magyaros leleményességgel sikerült rávennie a főnökséget, hogy mindezek mellett legyen ő a csapat hivatalos fotósa is, aki minden egyes eseményt körbekattint, és aki mindehová elkíséri a játékosokat. Meg is kapta a munkát, első útja pedig egyenesen a kölni LCS hétvégés versenyére vezetett.

2014-et írunk ilyenkor, a csapat akkori menedzsere viszont finoman szólva sem volt a helyzet magaslatán. A játékosok egészen rossz körülmények között éltek, sztriptíz bárokba jártak és buliztak, a viszony a tehát vele sem volt épp rózsás, aminek meg is lett az eredménye, amely zsinórban 8 vereségben csúcsosodott.

Ez természetesen már a vezetőségnek sem nagyon tetszett, így rövid úton lapátra tették, a megüresedett helyére pedig már volt is egy jelentkező, aki ekkorra nem csak alaposan megismerte a csapatot, hanem egészen jó kapcsolatot is ápolt velük.

Eljött a magyar fiú, Olivér ideje

Rekkles és Olivér

Olivérnek már a LoL sem volt idegen terep ekkorra, ugyanis az egyik legnagyobb Quake kommentátor, Joe Miller hatására ő is belevágott a játék alapos ki és megismerésébe.

A magyar még 2014-ben vette át a csapat irányítását, így hát az akkori EU LCS Spring Splitet úgy, ahogy van meg is nyerték, ami az előző időszakhoz képest már egy teljesen új, egészen vad Fnatic képét mutatta. Ez tulajdonképpen olyan, mintha egy focicsapat a szezon közben vezetőedzőt cserélne a borzalmas eredmények miatt, majd az újjal a Bajnokok Ligája döntőjéig menetelnének, amit aztán meg is nyernek.

Olivér jelenléte legalábbis ennyit tett a latba 8 vereség ellenében.

A magyar fiú sikerét látván az Fnatic vezetősége úgy döntött, hogy ideje lesz szintet lépni, és leigazoltak egy edzőt, remélve, hogy szaktudásával még nagyobb sikereket érhet majd el a csapat. Nos, ha siker alatt a csapat egyik kulcsjátékosát, xPeke Twitch partiról saturészegen való hazahozását értjük, akkor megkérdőjelezhetetlen az elért eredmény. Vesztettek is, előbb a Summer Split döntőjét, majd a szingapúri VB csoportjából sem jutottak tovább.

Ezután pedig nagyjából elvesztették a komplett csapatot is

Olivér álma kezdett szertefoszlani. Ott állt az esport szcéna kvázi tetején, mégis kezdtek szétfolyni a dolgok. A csapat teljesen szétesett, a francia support Bora Kim, alias YellowStar kivételével mindenki faképnél hagyta, így hát a szponzorok is kezdtek elvándorolni.

Nagy volt a baj, hiszen az Fnatic teljesen széthullott. A játékosok lakhelyéül és „edzőtermeként” is funkcionáló gaming house-ból is ki kellett költözniük, a Riot ugyanis ezzel párhuzamosan Berlinbe tette át a főhadiszállását.

De Steer Olivért nem abból a fából faragták, és elhatározta, hogy megmutatja, hogy egy fecske is csinálhat nyarat!

This is My time! – kiáltotta, majd munkához látott.

Középen Olivér, amikor magasba emeli a legnagyobb eSport trófeát

Az esport legnagyobb magyar képviselőjének története még csak most vette kezdetét! Ha pedig érdekel, hogyan repítette a csillagos égig és még annál is tovább, hogy hogyan tette az Fnatic-ot Európa egyik legnagyobb és legsikeresebb esport szervezetévé egy szerencsét próbáló magyar srác, akkor tarts velünk a cikk 2. részében, amit csak a Leet.hu-n olvashatsz hamarosan.

Ha pedig érdekel ki is ez a magyar népmesei alak, akkor akár Te is találkozhatsz vele a hivatalos Twitch és Youtube csatornáján, vagy az Instagram oldalán.