Egészen hihetetlen, de a Trófea-rendszer miatt fogjuk majd biztosan kidobni a szeretett PlayStation 4-et.

Egészen hihetetlen dolgokra lett figyelmes a ‘Does it Play?‘ tesztelői csapat, mikor a PlayStation 4 újabban ismét feltűnt hírhedt hibakódjának mentek utána. Az ERROR CE 34878-0 nevezetű hiba már a konzol megjelenésekor problémát okozott a játékosoknak, amit számos dolog eredményezhetett, de majd minden esetben köze volt a HDD-hez és/vagy a szoftveres frissítésekhez.

Most viszont úgy tűnik, hogy van a hibának egy mélyebb oka is, amitől a legdrágább papírnehezékké válhat a Sony konzolja. 

A PS4-ben ugyanis megtalálható egy belső óra is, ami kikapcsolt és áramtalanított állapotban is tudja, hogy épp mennyi az idő. A Sony viszont nem csak erre használja, hanem hozzárendelték a Trófea-rendszerhez is, ezzel elkerülvén azt a trükközést, hogy játékosok a konzol beállításaiban átállítva a dátumot azt hazudják, hogy egy-egy eredményt hamarabb értek el. Mindeközben a jutalmazási rendszer szoros összeköttetésben áll a PlayStation Networkkel is, a kettő szinkronizációjából pedig megszületnek a valós idejű eredmények.

Igen ám, csakhogy ezt a belső órát egy gombelem működteti – pontosan úgy, mint egy valódi (nem mechanikus) órát is -, ami bizony egy idő után hajlamos lemerülni.

 

Ha ez az elem lemerül, akkor a fenti hibakódot kapjuk, ami miatt a gép nem tud kommunikálni a PSN-nel, úgy a HDD-vel, nem érzékeli a frissítéseket sem, tehát nem tudjuk elindítani a játékainkat. Még offline sem.

A legrosszabb pedig az, hogy mindenképpen meg fog történni.

Ez a hiba még javítható egy elemcserével, majd PSN szinkronizációval – amit javaslok szervízben csináltatni, de pontosan ezzel is van a probléma. A Microsoft például a maga jutalmazási, vagyis Achievement-rendszerét csak folyamatos online állapothoz köti, így az Xboxok esetében nem áll fenn ez a veszély, ezt pedig – Lance McDonald techguru és hacker szerint – a Sony egy firmware frissítéssel teoretikusan le tudná másolni, letiltva az offline jutalmakat, ezzel pedig „megoldva” a Trófeák problémáját. De könnyen lehet, hogy ha ennyi év után sem javították ki, akkor az nem is lehetséges…

A baj az, hogyha megszűnik a PS4 támogatása (amitől még évekre vagyunk), akkor hiába cserélünk elemet, az online szinkronizációt nem fogjuk tudni megoldani, így minden, ami a konzolon van elérhetetlenné, elindíthatatlanná válik. Mondjuk ezért is nagy szerencse a PS5 visszafele kompatibilitása, bár ez nem menti meg a PS4-et a biztos elmúlástól.

Egy szó mint száz, a PS4-ből azért nem lesz soha retro múltidéző, mert egy lemerült elem miatt nem kaphatsz trófeákat a játékokban.

https://leet.hu/?s=redragon&post_type=product

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×