Mark Zuckerbergnek annyira megtetszett egy konkurens közösségi oldal, hogy már el is kezdte lemásolni.

Előbb a New York Times, majd a HVG is beszámolt a Facebook legújabb fejlesztéséről, ami tulajdonképpen annak köszönhető, hogy megjelent a színen egy számukra potenciális konkurencia, a Clubhouse. Igaz, ez utóbbi még csak korai hozzáférésű és csak iOS-en érhető el, sőt, a régi időket idézendő kizárólag meghívásos alapon lehet regisztrálni rá.

Az új közösségi oldal lényege, hogy beszélgetéseket hallgathatunk, szobákra, „klubházakra” bontva, amikben baráti társaságok alakíthatnak. A beszélgetésekbe bármikor becsatlakozhatunk, üzenhetünk egymásnak, de bekövethetünk általunk érdekesnek vélt embereket, csoportokat, akik beszélgetéseibe csak úgy nem tudunk belépni, de meghallgathatjuk őket.

Ugyan nekem sem volt lehetőségem még rápróbálni az alkalmazásra, de a fentiek alapján egyfajta közösségi-podcastnek hangzik – de ha nem is pontosan, ezzel a megállapítással valószínűleg azért nem lövök nagyon mellé.

Képtalálatok a következőre: clubhouse ios

Kép: The Indian Express

Az ötlet annyira megtetszett a Facebook fejének, Mark Zuckerbergnek, hogy már nem csak ötlet szinten vetődött fel a másolás lehetősége, hanem el is kezdtek dolgozni rajta. Az NYT értesülései szerint viszont ne mostanában számítsunk az újításra, mivel a fejlesztések még nagyon korai szakaszban leledznek.

Mindenesetre megjegyzik, hogy a közösségi óriás ebbéli döntése igen furcsa, hiszen jelenleg fillérekért vehetnék meg a szinte startupként működő Clubhouse csapatát, az összes elért eredményükkel együtt, de elméletileg ez a lehetőség még nem vetődött fel.

Ami késik, nem múlik!

Nyilván, ha a Facebook vezére úgy látja könnyebbnek, akkor könnyen bevásárlás lehet az ügy vége. Ez meglepő aligha lenne, hiszen hasonló példa jóval több, mint kéttucatnyi is akad, ezeket pedig rendre be is építik a portálba. Ilyen volt többek között a WhatsApp, az Onavo, a Giphy, a FayTeq AG, vagy az Oculus VR. Persze másolásban is bajnokok, hiszen az Insta sztorik, a Reels és a Massenger szobák is a konkurenciáktól „kölcsönvett” ‘fícsörök’.

A felvásárlás viszont nem igazán lenne jó, hiszen a Facebooknak jelenleg alig van kompetens konkurenciája, egy esetleges újabb akvizícióval pedig még jobban marginalizálódnának az alternatív és/vagy feltörekvőben lévő közösségi oldalak.

https://leet.hu/?s=%22Xiaomi%22+%22Redmi%22+%221More%22+%22YEELIGHT%22&post_type=product

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×