Egy Major-győztes játékossal lett szegényebb a CS:GO közösség.

Timothy „autimatic” Ta bejelentette visszavonulását a CS:GO-tól és számos honfitársához hasonlóan, ő is VALORANT-ban folytatja karrierjét. A Riot fejlesztésű játékban az első csapata az a T1 lesz, ahol négy egykori CS:GO játékoshoz csatlakozik. Ráadásul a swag-AZK-Skadoodle-DaZeD kvartett együtt szerepelt abban az iBUYPOWER-ben, amely elsősorban egy profi mérkőzés megbundázásával került be a köztudatba.

Autimatic váltása annak fényében egyáltalán nem meglepő, hogy tavaly szeptemberben a Gen.G azért hullott szét, mert s0m és daps is otthagyta a CS:GO-t a VALORANT kedvéért. Ezt követően a fennmaradó három játékos, így autimatic, koosta és BnTeT is átigazolási listára került a szervezet döntése nyomán. A 24 éves amerikai játékos még ezután sem adta fel és megpróbált csapatot építeni a flusha-suNny duóval, ám végül ez is kudarcba fulladt.

Autimatic távozásával CS:GO játékos nélkül maradt a Gen.G, ugyanis koosta már korábban VALORANT-ra váltott, BnTeT az EXTREMUM csapatához írt alá, Elmapuddy pedig a Cloud9 edzője lett.

Lépésével egy hétéves történet végére tesz pontot autimatic, aki karrierje során olyan szervezeteket képviselt, mint a Cloud9, a Complexity és a TSM. Legnagyobb sikereit a Cloud9-nal érte el, a 2016-tól 2019-ig tartó időszak során csapatával megnyerte a 2018-as ELEAGUE Major-t, illetve 2016-ban az ESL Pro League S4-et, utóbbin ráadásul MVP-nek választották.

2018-ban a HLTV húszas listáján is felbukkant, mégpedig a tizenhetedik helyen.

Autimatic már a sokadik olyan játékos, aki a CS:GO-t otthagyva VALORANT-ban folytatja. A két játék közötti váltás kiváltképp az amerikaiaknál figyelhető meg, így jogosan merül fel a kérdés, hogy mi lesz a Valve FPS-ének sorsa az NA régióban. Neked mi a véleményed erről a jelenségről?

https://www.facebook.com/groups/huncsgo/

×