Több méteres hatótávot ígér a kínai óriás.

Hála a népszerű Qi szabványnak, manapság sem ismeretlen dolog a telefonok és különböző eszközök vezeték nélküli töltése. Az ilyen technológiájú töltők hatótávolsága azonban a nullával egyenlő, így egyedül a kábel ki- és bedugásától mentenek meg minket. Persze ez sem elhanyagolható faktor, de a Xiaomi gondolt egy merészet és megalkotta a Mi Air Charge-ot.

Melynek segítségével akár több méter távolságból is tudjuk tölteni a telefonunkat!

 

Úgy tűnik a kínai gyártó valóban komolyan értelmezte a „True Wireless” fogalmát az új generációs töltő megalkotása során. Semmilyen közös pont nincs a napjainkban használatos Qi szabvánnyal, teljesen máshogy működik az újdonság.

Egy nagyméretű töltőegység felel majd az eszközök táplálásáért, mellyel akár egy egész szobát is lefedhetünk. A saját fejlesztésű, 144 antennából álló rendszerének hála képesek pontosan meghatározni a telefon helyzetét a helyiségben, majd 5 wattnyi energiával ellátni azt. A tölteni kívánt eszközökben 14 vevő várja az egység jeleit, majd ezeket alakítja át energiává.

Bár a cég elmondása alapján a szobában található tárgyak sem képeznek akadályt a töltésben, ezzel azért megvárnánk majd az első teszteket. Természetesen a telefonokon mellett más, az új technológiát támogató eszközök töltésére is kiválóan alkalmas lesz. A Xiaomi Mi Air Charge egység és az ezt támogató készülékek 2022-ben érkezhetnek meg a boltok polcaira. 

https://leet.hu/termekek/pc/pc-hardver/pc-videokartya/

×