Az Apple végül közel jár ahhoz, hogy megállapodjon a Hyundai-Kiával, hogy egy önvezető elektromos autót gyártsanak a Kia üzemében.

Az elmúlt években rengeteg szivárgást és spekulációt hallottunk arról, hogy az Apple saját gyártású elektromos autót készítene. Most úgy tűnik, hogy az Apple valóban beszáll az autóiparba, hiszen közel jár a cég ahhoz, hogy véglegesítse a megállapodást egy autógyártóval. Az Apple üzletet tervez kötni a Hyundai-Kiával, hogy

a Kia gyárában készüljön az Apple önvezető autója.

A legfrissebb kiszivárgott információk szerint az autó 260 kilométer per órás végsebességre képes, közel 500 kilométeres hatótávval, ráadásul 80%-ra 18 perc alatt lehet tölteni. Az Apple-elemző Ming-Chi Kuo elmondta, hogy az autóhoz a kifejezetten elektromos hajtásra tervezett E-GMP padlólemezt használják majd, amit a Hyundai nemrég jelentett be. Utóbbinak számos előnye van az elektromos autókban, mint a vezetési élmény, a menetteljesítmény, tágasabb belső, magasabb biztonság, menetstabilitás.

Az Apple fejlesztői csapata által fejlesztett „Apple Car” gyártása nagyjából 2024-ben indulhat, ám természetesen ezt a tervet sok tényező befolyásolhatja.

Természetesen jelenleg még a Hyundai megállapodás sem biztos, bármikor előfordulhat, hogy az Apple máshogy dönt és inkább mással készítteti el az álomautót. Források szerint a Hyundai azért esélyes, mert velük az Apple olyan szoftvert és hardware-t építhet az utóba, amilyet akar. Vagyis teljesen egyedi Apple jármű készülhet.

A tervek szerint az Apple Car teljesen önvezető jármű lesz. Várhatóan legkorábban 2025-ben kerülhet piacra.

https://leet.hu/termekek/pc/pc-hardver/pc-videokartya/

 

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×