A 2020-as év igazán kellemetlen volt, ám játékok terén szerencsére el voltunk látva. Reméljük, idén is ez lesz a helyzet, összegyűjtöttük a legjobban várt anyagokat.

Ugyan a koronavírus miatt 2020 meglehetősen kaotikus lett, a videojátékok kedvelői számára sokat nem változott a világ. A Sony és a Microsoft sikeresen útnak eresztette a legújabb konzolgenerációt, az emberek pedig – képletesen szólva – egymás nyakán tapostak, hogy jusson a nappalijukba az első gépekből. Mindezek mellett többnyire minden nagyobb cím beérkezett, kisebb-nagyobb csúszásokkal. A Cyberpunk 2077 az egyik legmeghatározóbb játéka volt a tavalyi évnek, s mindezt ráadásul úgy érte el, hogy csupán december elején jelent meg. Ugyan eredetileg áprilisra volt betervezve…

Az exkluzívok terén egyértelműen a Sony és a Nintendo teljesített a legjobban. Előbbi komoly rekordokat is döntött a The Last of Us Part II-val, valamint a Ghost of Tsushimával. A Nintendo pedig ezek mellett szépen csöndben kiszolgálta a rajongókat, megjelent a Breath of the Wild hivatalos előzménye, a Hyrule Warriors: Age of Calamity, na meg tavasszal az Animal Crossing legújabb epizódja és a Xenoblade Chronicles: Definitive Edition is hatalmasat ment. COVID-19 ide, vagy oda, úgy gondolom, hogy gamer szemszögből szép évet tudhatunk magunk mögött.

Viszont szerencsére azzal, hogy már hivatalosan is 2021-et írunk, nem áll meg az élet.

Idén is számíthatunk bőven nagyágyúkra, így véleményem szerint lesz miért izgalomban égni. Már csak azért is, mert ugyan tavaly kaptunk pár nex-gen címet, mégis az igazi nagy menet csak most kezdődik. A Sony remélhetőleg nagyot fog durrantani, de számítunk pár sziporkázó PC-s és Microsoftos (a Game Pass miatt nem mondhatjuk, hogy Xboxos) címre is, na meg szerintem a Nintendo is szintén erős lesz idén. Pláne ha a pletykák igazak és készül a Switch Pro.

Az öt legjobban várt 2021-es játék

God of War: Ragnarök (2021)

 

Amikor arról beszéltem, hogy a Sony már bekészített pár atombombát 2021-re, az egyik ilyen töltet mögött a God of War-széria legújabb, éppen készülő epizódjára gondoltam. Kratos és fia, Atreus rendesen megzavarták az északi mitológia állóvizét a reboot első epizódjában, s a hírek szerint nem terveznek lelassítani. Az akció-RPG-vé avanzsált játék második – ha a spin-offokat nem nézzük, akkor hivatalosan az 5. – része valamikor 2021-ben kellene, hogy megjelenjen, ám hivatalos dátumot még nem tűzött ki a Sony. Nagyon reméljük, hogy tudják tartani a terveket és idén tényleg megjelenik.

Monster Hunter Rise (Március 26.)

 

Sokáig a Sony húzócíme volt a Monster Hunter-sorozat. Aztán a harmadik számozott rész hirtelen Nintendo-exkluzív lett, ez volt a Monster Hunter Tri. Utána jó pár évig Wiin, Wii U-n, valamint 3DS-en és Switchen lehetett élvezni a kooperatív akciójáték epizódjait. Egészen addig, amíg a Capcom el nem készítette a Worldöt, ami végül ismét megjelent PlayStationre is. Bár a nagy visszatérés elmaradt, elvégre Xboxon és PC-n is lehet játszani.

Most viszont ismét egy Switch-exkluzív megjelenést várunk. A Rise ugyanis csak és kizárólag a Nintendo masináján lesz játszható március 26-tól, éppúgy, mint a Stories spin-off második része is, amit nyáron vásárolhatunk majd meg a tervek szerint.

Halo Infinite (2021 ősz)

 

A Microsoft újgenerációs gépének legnagyobb húzónevének készült a Halo Infinite. Végül a fejlesztők adtak maguknak egy teljes év haladékot, ugyanis a bemutatók egyáltalán nem nyűgözték le a rajongókat. A bivalyerősnek meghirdetett Series S/X-re készülő lövölde szabályosan ronda volt. Így hát most nagy a nyomás a fejlesztők vállán, épp ezért is várjuk annyira az ikonikus széria legújabb részét. Várhatóan ősszel próbálhatjuk majd ki legkorábban a kész terméket.

Mass Effect Legendary Edition (2021 eleje)

 

Sokat vacilláltam, hogy a PS5-exkluzív új Ratchet és Clank játékot, vagy a Mass Effect trilógia felturbózott csomagját írjam-e a listára. Végül azért döntöttem úgy, hogy a Mass Effectet fogom szerepeltetni, mert a BioWare és az Electronic Arts a The Game Awards gálán bejelentette, hogy készül a hivatalos folytatás. Nincs többé Andromeda, felkészül az eredeti játékok következő epizódja. Ennek hatására pedig akkora hype kapott el, hogy jelenleg szívesebben tombolnám végig az első három Mass Effectet, mint bármit. Remélem tele lesz pakolva érdekes easter eggekkel a folytatást illetően, na meg arra is kíváncsi vagyok, hogy mennyit fognak tudni javítani a már egyébként is szép trilógián.

Persona 5 Strikers (Február 23.)

 

Ugyan a Persona játékok igencsak rétegnek számítanak, mégis nehéz elmenni amellett, hogy a kategóriájuk legjobbjai. Az ötödik epizód a valaha készült egyik legjobb JRPG, aminek most az Atlus egy érdekes előzményepizódot készít. Ráadásul a játékot hack n’ slash irányba tolják el, amitől még érdekesebbnek hangzik a projekt. PC-n, PS4-en (így hát PS5-ön is), valamint Switchen élvezhetjük majd a Phantom Thieves csapat legújabb kalandját. Várhatóan február 23-tól.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×