A videojátékok és a való életben elkövetett erőszakos cselekedetek közötti esetleges összefüggésre először talán az 1999-es tragikus Columbine iskolai lövöldözés után hívták fel a figyelmet. A támadás miértjét persze soha nem fejtették meg igazán. Magyarázatként sok dolog felmerült: a terrorizmus, az erőszakos filmek és a zenék, valamint a videojátékok, mint a Doom és a Duke Nukem 3D.

Két tizenéves diák, Eric Harris (18 éves) és Dylan Klebold (17 éves) fegyveres ámokfutása során meggyilkolt tizenkét diákot és egy tanárt, megsebesítettek 21 embert, majd öngyilkosok lettek. Mindketten nagy rajongói voltak az említett játékoknak. Közel húsz évvel a tragédia után az erőszakos videojátékok és az iskolai lövöldözés kapcsolata ismét a figyelem középpontjába került. Donald Trump elnök elítélte az „erőszak dicsőítését a társadalmunkban”, amelyben szerinte a videojátékoknak is nagy szerepe van.

Persze magától értetődik, hogy az erőszakos videojátékok nem a legjobb motivációt kínálják azok számára, akik hajlamosak olyat elkövetni, mint az 1999-es eset. Persze pszichológusok szerint itt egyéb tényezők is jelen vannak, mint a nem diagnosztizált vagy kezeletlen pszichés rendellenességek, a radikalizálódás, a népszerű könyvek hatásai, a bántalmazás, a nem megfelelő otthoni környezet stb.

A múlt hónapban megjelent egy tanulmány, amely a játékosok egy csoportját követte tíz éven keresztül. A gamerek személyiség-változásaira összpontosítva arra jutottak, hogy

nincs összefüggés a videojátékok és a későbbi életben tapasztalható agresszió között.

A „Growing Up with Grand Theft Auto: A 10-Year Study of Longitudinal Growth of Violent Video Game Play in Adolescents” címet viselő tanulmány meglehetősen ritka, mivel személyközpontú megközelítést alkalmaz, igen hosszú időt lefedve. A kutatás során számos algoritmusra támaszkodnak, mint a nem, a társadalmi-gazdasági helyzet, a lakóhely stb. Így hasonlítják össze az egyéneket és csoportokat.

A csoport 65% kaukázusi, 12% fekete, 19% többnemzetiségű és 4% egyéb etnikumú egyénből állt, akik egy meg nem nevezett nagyvárosban élnek. Az eredmények szerint a fiúk rendszerint erőszakosabb videojátékokat játszottak a megfigyelt idő alatt, mint lányok. Három alcsoportot fedeztek fel. Az első (4%) az, aminek tagjai már igen fiatalon rengeteg erőszakos videojátékot játszottak; a második (23%) a közepesen sok erőszakos játékot futtatók csoportja, a harmadik pedig (73%) értelemszerűen azok tábora, akik kezdetben igen kevés erőszakos játékot vesznek elő.

Kiderült, hogy az első és második csoport tagjai később egyre kevesebb erőszakos játékot játszottak, az elmúlt 10 évet tekintve. Mindeközben abban a csoportban, ahol fiatalon kevesebb erőszakos játék fordult elő, ott az idő múlásával nőtt azok mértéke.

Végső soron azonban „nem volt különbség a proszociális viselkedésben a három csoportot együttvéve”, ami az erőszakos videojátékok és a felnőttként elkövetett erőszakos cselekmények közötti kapcsolat megcáfolása.

A fenti tanulmány szerint tehát azok, akik erőszakos videojátékokkal játszanak fiatal korukban (mindegy hogy mennyit), későbbi életünkben nem lesznek ettől erőszakosabbak. A tanulmány 10 éven keresztül figyelte meg a játékosokat, ami elég jó minta.