A napokban zajlott le a 2020-as The Game Awards gála. Többek között értékelték az év legjobb játékát is. Most megnéztük, mely címek nyerték el eddig a serleget.

Tegnap reggel arra ébredhettünk, hogy lezajlott a 2020-as Game Awards gála, s minden idei nagyágyút díjaztak. Megválasztották a legjobb esport játékot, díjazták a legjobb alakításokat, valamint fény derült arra is, hogy mely címet tartották az idei év legjobbjának. Vagyis megszavazták a 2020-as Év játékát.

A The Last of Us Part II igazán nagyot villant ebben az évben, szinte mindent megnyert, amire csak nevezték. A legjobb színészi alakítás, valamint a legjobb akció-kalandjáték díját is elhozta, na meg a legnagyobb presztízzsel rendelkező, 2020-as Év játéka serleg is a Naughty Dognál landolt.

A videojátékos Oscarnak is nevezett gálát 2014 óta rendezik meg, vagyis az idei volt a 7. díjátadó. Eddig tehát hétszer ítélték oda játéknak az Év játéka szobrocskát, most pedig a 2020-as gálán felbuzdulva, összegyűjtöttük az összes eddigi győztest.

Kép forrása: Polygon

Íme a lista:

  • Game of the Year 2014: Dragon Age – Inqusition
  • Game of the Year 2015: The Witcher 3: Wild Hunt
  • Game of the Year 2016: Overwatch
  • Game of the Year 2017: The Legend of Zelda: Breath of the Wild
  • Game of the Year 2018: God of War
  • Game of the Year 2019: Sekiro: Shadows Die Twice
  • Game of the Year 2020: The Last of Us Part II

Bőven van a listán meglepetés, de úgy gondolom, hogy összességében érezhető, hogy jó döntések születtek. A 2016-ban díjazott Overwatch rendesen kilóg a képből, de hatalmas hatása volt az iparra a Blizzard lövöldéjének, így végül is érthető a döntés. A többi győztes viszont egyértelműen a saját évének legjobbja volt.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×