League of Legends

Most már hivatalos: PerkZ öt év után elhagyja a G2 csapatát

Az elmúlt 5 év igazi aranykorszaknak számít a G2 LoL csapatának történelmében. 2016 és 2020 között az 5 lezajlott Spring Playoffból négyet megnyertek, és az 5 megrendezett Summer Playoffból is ugyanennyit. Az európai mezőny egyeduralkodóivá nőtték ki magukat, ráadásul az utolsó három évben a Worlds-ön is letették névjegyüket. Egy nagydöntő és két elődöntő volt az elmúlt három év mérlege a G2 számára. EU csapattól ritkán látható stabilitás.

Nem meglepő tény, hogy ez a G2 aranykorszak éppen akkor köszöntött a csapatra, amikor Perkz a csapathoz került.

A G2 mindenese Midesként és ADC-ként is letette névjegyét az évek alatt, 2016 óta az egyetlen játékos, aki végig meg tudott ragadni a csapat kezdőjében. Az immár 22 éves horvát sztár képességeit ismerve ez persze nem olyan meglepő, inkább az európai LoL mezőnyben ritka, hogy valaki öt évet ugyanott lehúzzon, ilyen magas szinten. Van tehát miért köszönetet mondania a G2 csapatának most, hogy távozik.

Egy héttel az európai átigazolási szezon előtt indult el a pletyka-vonat, akkor még a fnatic és egy meg nem nevezett észak-amerikai csapat tűnt esélyesnek. Később kiderült, kik is a konkrét kérő, egészen pontosan hat Top csapat is bejelentkezett érte a G2-nál. Perkz vágya azonban a Cloud9 volt. Pár napja pedig robbant a bomba, hogy a játékos szóban már megegyezett a Cloud9 csapatával, Midesként csatlakozik az észak-amerikai együtteshez.

 

A C9 jelenleg a Fudge, Blaber, Zven és Vulcan négyessel készül a következő szezonra, melléjük csatlakozik tehát hamarosan Perkz, aki így ismét korábbi G2-s csapattársa mellett küzdhet. Zven és Perkz körülbelül két szezon húztak le együtt, a szép közös sikereket most már Amerikában írhatják tovább. Amire a C9 csapatának is nagy szüksége lenne, a legutóbbi Worlds-re ugyanis ki se jutottak.

Szerintetek jól döntött Perkz, ezzel a váltással?

DV

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

8 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

9 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

9 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

9 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

9 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

10 óra telt el azóta...