A Samsung harmadszor próbálta javítani a hibát, sikertelenül.

Noha csupán nemrég került a boltok polcaira a Samsung Galaxy S20 FE példányai, bizonyos felhasználók komoly gondokkal küzdenek, már a megjelenés óta. A probléma a kijelzővel van, a 120 Hz-es modulok ugyanis egyszerűen nem működnek megfelelően: folyamatosan küzdeniük kell a fantomérintésekkel, de a görgetés és zoomolás közben is akadozik a rendszer.

Épp ezért a Samsung folyamatosan keresi a megoldást, ez idáig egész pontosan 3 frissítést dobtak ki. Ezek több-kevesebb, (de inkább az utóbbi) sikerrel működtek. A legutóbbi frissítés óta például már a reszponzivitás javult némileg, de a szaggatás és a fantomérintések még mindig jelen vannak, szóval nem történt érdemi előrelépés.

Sokak szerint hiába próbálkozik a Samsung, a hiba ugyanis könnyen lehet, hogy hardveres szintű, ebben az esetben pedig elég kevés az esélye annak, hogy a fejlesztők javítsák a hibát. Mostanában egyébként is rájár a rúd a Samsungra, az S20 Ultránál például az autófókusszal voltak problémák. Remélhetőleg az S21-es szériánál majd jobban odafigyelnek a termékek szortírozásánál.

×