A jelek szerint az Intel egész jól áll az új 11. szériával.

Miközben az Intel csak 2021-re ígérte az új processzorcsaládot, addig az AMD a napokban atombombát dobott a piacra az új Ryzen 5000-es szériával. Mindeközben az Intel folyamatosan újabb infókat csöpögtet a soron következő Intel Alder Lake platformról, ami immáron 10 nanométeres gyártástechnológiával fog készülni. Ezen túl merőben új chipdizájnt villant meg, ami vélhetően komolyabb teljesítménynövekedéssel jár majd.

A Videocardz egyik informátora ezúttal konkrétan a jövőre érkező első Intel Alder Lake processzort kapta lencsevégre.

A képen jól látható, hogy az Alder Lake jól meghízott a 10. generációs Comet Lake-ekhez képest, ugyanis 37,5×37,55 mm-ről hirtelen 37,5×45 mm-re nőtt az új chip mérete. Ezzel együtt már most elbúcsúzhatunk az LGA1200-as foglalattól, jövőre ugyanis az LGA1700 váltja a helyét a jelek szerint.

Ahogyan korábban említettük, az Alder Lake egy teljesen új irányba viszi el a Core i sorozatot, itt ugyanis a Golden Cove – Gracemont architektúrákat vegyíti a cég, ezzel egyfajta hibrid architektúrát mutatva be. Ennek megfelelően az új Alder Lake processzorokban az úgynevezett Golden Cove „nagy” teljesítményű magok mellé a magas hatásfokú Gracemont „kisebb” magok kerülnek. Ezzel a gyártó a maximális teljesítményre fókuszál. Az előzetes információk alapján maximum 16 magos példányok várhatóak, ezekben 8 „nagy” Golden Cove mag és 8 „kisebb” Gracemont mag fog helyet kapni.

Az Intel korábban jelezte, hogy a 11. generációs Alder Lake architektúra csupán 2021 első negyedévében fog érkezni, azaz hónapokra vagyunk még a megjelenéstől, feltéve ha az Intel nem változtat az ütemtervén.

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×