Bár korai szakaszában van még, de az 1.6-ból ismert Tuscan map felújított változata már készül, hogy visszatérhessen a CS:GO-ban.

Hol vannak azok a régi szép idők, amikor annyi időt töltöttünk fűtetlen kultúrházakban, hogy LAN-partikat tartsunk? Amikor a Counter-Strike számított a legmenőbb játéknak a világon. Akkor volt az is, hogy az 1.6-ban pörgettük a Tuscan mapot. Bár a Tuscan nem jelent meg a CS:GO-ban, a Steam workshop-ban számtalan rajongói változat látta meg a napvilágot.

Úgy tűnik azonban, hogy a Tuscan hivatalosan is visszatérhet a CS:GO világába.

de_tuscan – CS – Brute

Folyamatosan a levegőben volt

Érdekes, hogy a Tuscan map készítéséről nem most hallunk először. Tavaly novemberben említette DonHaci, hogy a map készülőben van. Aztán nemrég, szeptember 23-án Norse is megerősítette a Twitteren, hogy az eredeti mapkészítők engedélyével, Brute és catfood közösen dolgozik a de_tuscan hivatalos új verzióján.

Azt is elmondta, hogy a map persze még mindig a fejlesztés korai szakaszában van, és arra kérte a profi játékosokat, hogy teszteljék a mapot. Ráadásul egy képet is csatolt az új Tuscanról. Aztán később Gabe Follower megosztott még egy képet.

Kép: Twitter

Ez tehát azt jelenti, hogy a Tuscan map végre hivatalosan készül, a Valve szeretné visszahozni a játékba, talán pont úgy, ahogy eredetileg volt. Természetesen mivel a fejlesztés még korai szakaszban van, nehéz megjósolni, hogy mikor jelenhet meg. Talán hosszú hónapokat vagy éveket kell még várni rá. Az viszont biztos, hogy ha visszatér, talán újra nagy kedvenc lesz.

Te szeretted a Tuscan mapot a CS-ben?

https://www.facebook.com/groups/huncsgo/

×