Élő mém Ryze helyzete a League of Legends-ben. Jelenleg a hős átlag alatt teljesít, az erősítést mégsem ígéri egyhamar a Riot Games.

Ryze önmagában egy hatalmas mém a League of Legends közösségen belül. A karaktert a játék története során többször is teljesen átalakították. S ha éppen nem változtatják teljesen meg, akkor is mindig a reflektorfényben áll. Idén is már háromszor kapott erősítést a hős, viszont még így sem tudja meghaladni a – cikk írásának idejében – 48,72%-os győzelmi arányt az OP.GG szerint. Ez a szám ráadásul a felső ösvényen rosszabb, ott csupán a meccseinek közel 47%-át nyeri meg a varázsló.

Ezen a ponton a legtöbb karaktert újra buffolni szokta a Riot Games, ebben az esetben viszont átmeneti ideig kivételt tettek. Az ok pedig nem más, mint a közelgő világbajnokság.

„Ryze jelenleg egyértelműen gyenge. Úgy sejtem, hogy normális esetben már erősítettünk volna rajta, viszont most túl közel járunk a Worlds-höz ahhoz, hogy ezt meglépjük.” – írta Riot Phlox a Redditen.

Természetesen ez gyakorlatban csak annyit tesz, hogy némiképp csúszik a buff megjelenése. Ryze a játék egyik kabalakaraktere, így biztosan nem hagyják ebben a kellemetlen helyzetben a fejlesztők. A 10.19-es ciklus, amin a világbajnokságot is rendezik, várhatóan szeptember 16-án élesedik. Ez után bőven lesz ideje a Riotnak orvosolni Ryze jelenlegi állapotát.

Addig persze még egy 10.18-as frissítésnek is meg kell jelennie. Ezt egyébként biztosan tűkön ülve várják az Ahri és Kayle játékosok, ugyanis ebben a verzióban mindkét hős kisebb átalakítást kap. A fejlesztők elmondása szerint pozitív irányba kellene elmozdulniuk. De ezt majd még meglátjuk…!

https://www.facebook.com/groups/lolhungary/

×