Az Xbox Series X mellett érkezik egy digitális változat a Microsoft next-gen konzoljainak sorában. Ezt rakták az Xbox Series S-be.

Bár elsőre azt gondolhatnánk, hogy az Xbox Series X digitális változata csupán annyiban más, hogy hiányzik belőle a Blu-Ray meghajtó, ez nem így van. A kisebb, ám jóval olcsóbb konzol bizony teljesítményében is teljesen mást képvisel. Mivel egyre közelebb kerülünk az új konzolok megjelenéséhez, a szivárgások is szaporodnak.

Most az Xbox Series S technikai specifikációjára nézhetünk bele egy szivárgásnak köszönhetően.

A felfedezés egyszerre hoz rossz és jó híreket azoknak, akik korábban érdeklődtek már a digitális és olcsóbb Xbox iránt. A jó hír az, hogy a CPU szinte ugyanolyan a „nagy” gépben is, egy 8 magos AMD Zen 2, mely 3,8 Ghz frekvencián duruzsol, a RAM pedig szintén GDDR6. Mindkét gép PCIe 4.0 alapú SDD tárolót tartalmaz. Azonban azok, akik elsősorban a 4K látvány miatt vennének ilyen Xbox-ot, valószínűleg csalódni fognak. Az olcsóbb gép kisebb grafikai teljesítményre képes, inkább 1440p játékmegjelenítésre.

Ezenkívül ezek szerint az Xbox Series S kevesebb RAM-ot kap: csak 10 GB. Alább egy nagyon szép összehasonlításban látható, hogy mennyivel más az Xbox Series S.

Kép forrása: Twitter

Mivel a next-gen konzolok bevezető ára valószínűleg igen magas lesz, így gondolom sokan elgondolkoznak majd egy olcsóbb, ám kissé gyengébb Xbox vásárlásán. Persze ezzel együtt kompromisszumot is kötni kell majd.

Az Xbox Series X várhatóan novemberben érkezik, az Xbox Series S megjelenési dátuma még nem ismert. Te vennél ilyen konzolt?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×